Gyorskeresés
Szponzorunk
Vaskos, fehér csövek jönnek a Canontól
A gyártó három új szuper-teleobjektívet jelentett be a mai napon.
Hirdetés
Az első kettő, vagyis az EF 500 mm F4 L IS II USM és az EF 600 mm F4 L IS II USM esetében igazából nem új, csak frissített modellekről van szó. Tavaly ősszel a Canon már bejelentette a kisebb 300 és 400 mm-es optikáinak felújított utódjait, melyek azonban gyártási problémák miatt csak idén fognak a boltok polcaira kerülni.

A frissített 500-as és 600-as új optikai felépítéssel, víztaszító fluorines bevonattal (frontlencse), és nem utolsó sorban könnyebb felépítéssel rendelkezik. Ezenkívül a képstabilizátor egy újabb módot is kapott, aminek köszönhetően lehetőségünk van olyan stabilizációra, ami csak exponáláskor lép működésbe. Ennek főleg energiatakarékossági jelentősége van, így valószínűleg jóval hosszabb ideig élvezhetjük majd a fotózást egy akkutöltéssel. Opcionálisan kétféle állvány lesz beszerezhető hozzájuk: az egyik rövid, a másik hosszú talpas lesz, így monopodra és tripodra más-más rögzítési megoldást választhatunk. Módosították az állványadapterek mechanikáját, így finomabb lett a működésük.

Igazi újdonság az EF 200-400 mm F4 L IS USM Extender 1.4x objektív. Már nevéből látszik, hogy beépített 1,4-szerezővel is ellátták az újoncot, így a gyújtótávolság 280-560 mm-re is kitolható. Ilyenkor a fényérték valamelyest romlik, mivel az extender használatával F5.6 lesz a legtágabb rekeszérték. Az L-es objektívek zöméhez hasonlóan ez az optika is időjárásálló lesz. A gyártó egyelőre csak az objektív fejlesztését jelentette be, így a konkrét piaci bejelentésre még várni kell. A Canon elmondása szerint azonban utóbbira még idén sor kerül.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





