Gyorskeresés
A vártnál sokkal több Radeon HD 5000 fogyott
Az AMD kétmillió DirectX 11-es kártyát szállított le az év végéig, ám az invázió csak most kezdődik.
Hirdetés
Nemrég publikáltuk, hogy az AMD egy összesítés alkalmával 800 000 leszállított DirectX 11-es Radeont számolt, így jó esély volt az év végi egymilliós álomhatár elérésére. Nos, a TSMC is beleszólt a kalkulációba, ugyanis végre járható ösvényre lelt a 40 nm-es gyártósorokat illetően, így jelentősen tudta növelni a legyártott lapkák számát. Ez jót tett a vörös oldalnak, ugyanis az ünnepi szezonban rengeteg rendelést tudtak teljesíteni, így az év végi összesítés alkalmával kiderült, hogy kétmilliónál is több HD 5000-es Radeon hagyta el a partnerek raktárait.
Persze az igazi invázió csak most jön, ugyanis a notebookok piacán is bemutatkozott a Manhattan névre keresztelt termékcsalád, mely természetesen támogatja a DirectX 11-et. A CES azonban további érdekességeket tartogatott a mobil vonalon, előkerült egy Radeon HD 5830 névre keresztelt XGP modul, mely a Juniper lapkára épül és egy külső PCI Express 2.0 interfészen kommunikál a megfelelő masinákkal. Az egység természetesen támogatja az Eyefinity technológiát, így három monitor meghajtására is képes.
Forrás: LegitReviews
A LegitReviews egy videót is publikált az XGP modulról, ahol működés közben is megtekinthető a rendszer. A megjelenésről egyelőre nincs pontos információ, de várhatóan még az első negyedévben az üzletekbe kerül.
A Mobility Radeon HD 5000 széria is új tagokkal bővült, bár a friss modellek tegnap jelentek meg, a HD 5145-nek és 5165-nek nem csapott túl nagy hírverést a gyártó. Ezek a megoldások tulajdonképpen a HD 4000 család RV710 és RV730 kódnevű lapkáira épülnek, így csak a DirectX 10.1-et támogatják. Úgy látszik, az NVIDIA által megindított, átnevezésekre épülő marketing ragályos, és az olcsó notebookok esetében a vörös oldal is megpróbálja kihasználni a nagyobb számozásban rejlő lehetőségeket.
Azóta történt
Előzmények
Kémfotó a Radeon HD 5670-ről
-
Az AMD a középkategóriában is indulót fúj
A Radeon HD 5870 után megérkeztek az olcsóbb variánsok is.
-
Radeon HD 5870
Az AMD 2,15 milliárd tranzisztoros GPU-ja köré épülő szörnye tette tiszteletét nálunk.
Nehezen követhető az AMD agresszív árpolitikája
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Bővített kiadást kap a Hard Reset
A Kalypso bejelentette a Hard Reset bővített ki...
Motorola Gleam+ – kagyló az alsóházban
Mérsékelt árfekvésű, 144 LED-ből álló külső kij...
Fél perces videón az Apple összes terméke
Egy rajongó készítette el azt a gyorsított diav...
Mass Effect 3: Megújult weboldal, extra tartalmakkal
A BioWare frissítette a Mass Effect 3 oldalát, ...
HTC Velocity: 4G LTE és Android
Az európai Vodafone csoport kínálatában debütál...
Evil Balloons bemutató
Androidos platformjáték egy varacskos disznó, egy sün és egy dodó főszereplésével. Kell ennél több?
Radeon HD7900: játék számokkal
Egy kis elemzés a HD 7970-ben és a HD 7950-ben dolgozó Tahiti GPU-ról.
Velem jön a hálózat
Egy névtelen és egy ismertség tekintetében feltörekvő márka mérte össze erejét a szerkesztőségben és a zsebünkben.






