Gyorskeresés
Szponzorunk
Valami elindult: az Acer már fontolgatja, hogy riválist épít az Eee PC-nek
A legnagyobb tajvani PC-gyártónál már meg is alakult a koncepciót kidolgozó csapat, de egyelőre még sok a kérdőjel.
Hirdetés
Hamarosan megváltoztathatja a világpiaci átlaghoz képest kifejezetten olcsó, belépőszintű számítógépekkel kapcsolatos termékstratégiáját az Acer – mondta el a DigiTimes híroldalnak Scott Lin, a vállalat tajvani kirendeltségének elnöke. Lin a lapnak nyilatkozva nem titkolta, hogy cégénél az Asus Eee PC-jének kezdeti sikereit látva nemrég letették az alapjait egy hasonló projektnek, ez azonban még nem jelenti automatikusan azt, hogy az Acer – mely egyébként jelenleg a világ harmadik legnagyobb PC-gyártója – belátható időn belül előáll az Eee PC vetélytársával.
Lin szerint számolni kell azzal, hogy az Eee PC-hez hasonló olcsó megoldások a későbbiekben komoly piaci sikereket érhetnek el, ám mivel egy teljesen új szegmensről van szó, számos gazdasági megfontolást figyelembe kell venni, mielőtt a cég jelentős összegeket ölne egy új termék létrehozásába. A cégvezető szerint az efféle rendszerek kifejlesztése és gyártása egyáltalán nem jelent leküzdhetetlen akadályt, így az Acer is minden további nélkül képes lenne piacra dobni kifejezetten olcsó – akár asztali, akár hordozható – számítógépeket, feltéve hogy a kutatások azt mutatják, hogy ezekre valóban komoly igény mutatkozik.
Az Acernél egyébként megjelenése óta tanulmányozzák az Asus Eee PC-jét, a cég több példányt is megvásárolt a kis gépből (ez bevett gyakorlat ebben az iparban). A vállalat tajvani vezetője szerint az Eee PC több hiányossággal is küzd – bár erről konkrétumokat nem árult el –, mindemellett kérdéses az is, hogy a gépre telepített, egyedi felhasználói felülettel rendelkező linuxos szoftverkörnyezet beváltja-e a hozzá fűzött reményeket.
Azóta történt
Előzmények
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.






