Gyorskeresés
Szponzorunk
VA paneles 3D monitor lesz a Sony PlayStation CECH-ZED1
Egy speciális megjelenítési mód lehetővé teszi, hogy két játékos egyszerre a mellékelt szemüvegben játszva, más-más tartalmú, de teljes képernyős 2D képet láthasson.
Hirdetés
A Sony egy ideje kiszállt a fogyasztói monitorok piacáról és inkább a professzionális, illetve nagy képernyős megoldások felé fordult. A most bejelentett CECH-ZED1 kódnevű termékkel is inkább egy szűk réteg igényeit szolgálják ki, tehát nem igazán nevezhető visszatérésnek a "konzumer" szegmensbe. A kizárólag 23,5"-es méretben készülő Full HD felbontású kijelzővel egyértelműen a konzoltulajdonosokat célozzák meg, erre utal az is, hogy a Sony "PlayStation monitorként" emlegeti friss fejlesztését, illetve ezt teszi egyértelművé az is, hogy a "Resistance 3" PlayStation 3 teljes játékot mellékelik ajándékba.

A kijelző egyébiránt 3D képességekkel is rendelkezik, természetesen jelen esetben is aktív szemüveges megoldásról van szó (hiszen a Sony emellett a technológia mellett tette le a voksát annak idején), aminek beépített lítiumion akkumulátora USB-ről tölthető. A Sony MP3/4 lejátszóinál már jól ismert gyors töltés itt is elérhető, azaz mintegy 3 perces töltéssel a szemüveg 3 óráig használható, míg egy 45 percig tartó teljes feltöltéssel 30 órás üzemidő érhető el. A monitor mellé két szemüveg is jár (de külön is megvásárolhatók lesznek), ami nem véletlen, hiszen a mellékelt játék és a beépített speciális megjelenítési mód lehetővé teszi, hogy két játékos egyszerre a mellékelt szemüvegben játszva, más-más tartalmú, teljes képernyős 2D képet láthasson.
A beépített 23,5 hüvelykes panel VA technológiára épül, ebből adódóan minden irányból 176 fokos betekintési szöget kínál, átlagos G2G válaszideje pedig 4 ezredmásodperc. A kávába épített LED-es háttérvilágítással ellátott kijelző az sRGB színskálát fedi le, kontrasztaránya pedig 5000:1-hez. A bemenetek között két darab HDMI-t és egy komponens aljzatot találunk, amit egy sztereo 3,5 mm-es jack fej/fülhallgató kimenet egészít ki (a dobozban HDMI kábelt mellékel a gyártó). A keretbe belezsúfoltak egy 2.1-es beépített hangszórót is: a jobb és bal csatornák a panel két oldalán, míg a mély csatorna (subwoofer) a hátoldalon kapott helyet.
A CECH-ZED1 a mérlegen 5,6 kilogrammot nyom, fogyasztása 2D módban 45 watt. A kijelző ára 499, a külön megvásárolható szemüvegeké pedig 69,99 dollár. Megjelenésük még az idei évben, az ősz folyamán várható az Egyesült Államokban, Japánban és a PAL területeken, köztük Európában is.
Azóta történt
Fehér festést ölt magára a PlayStation 3
24"-es és 27"-es VA paneles ProLite kijelzőt mutatott be az iiyama
Jön az új verziójú PlayStation 3 konzol
Már 2012-ben megjelenik PlayStation 4?
AOC e2251wu: USB-s tápellátású monitorral újít az AOC
46 hüvelykes kijelzőkből épített érintőkijelzős videofalat a NEC
Sony DVP-FX970: hordozható DVD lejátszó a láthatáron
Új Samsung SyncMaster monitorok érkeztek az SA4-es szériába
Előzmények
Felbukkant a régóta várt, furcsa alakú Samsung S23A950D 3D-s monitor
Piacon a Sony MHS-FS3 "Bloggie 3D" zsebkamera
A Sony nagyon megnyomja a 3D-t
-
Kisméretű 3D tévé a Sonytól
Kipróbáltuk a netes tartalmakban gazdag, Sony KDL-40HX800 Full HD 3D LCD tévét.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





