Gyorskeresés
Üzemel a TSMC 40 nanométeres gyártósora
Az első ostyák elkészültek, és validálásuk is megtörtént.
Hirdetés
Napjainkban minden tervezőnek nagy fejtörést okoz, hogyan tudna még több teljesítményt kisajtolni egy adott eszközből amellett, hogy annak energiafogyasztása ne emelkedjen. Számukra az áttervezésen kívül az egyre modernebb gyártástechnológia nyújthat segítséget, a félvezetőgyártók pedig igyekeznek lépést tartani az elvárásokkal.

A Taiwan Semiconductor Manufacturing Company bejelentette, hogy készen állnak a 40 nanométeres tömeggyártás beindítására. A cég az immerziós litográfiát használta fel ennek a csíkszélességnek az eléréséhez, és mind az általános célú (40G), mind az alacsony fogyasztású (40LP) eszközök gyártására felkészültek. Az előbbiekhez leginkább a számítógépek központi egységei, grafikus és FPGA processzorok, illetve a játékkonzolok chipjei tartoznak, míg az utóbbi technológiát főleg a mobiltelefonoknál és más hordozható eszközöknél, illetve a hálózat nélküli kapcsolatot használó termékek gyártásánál használják. Mindkét eljárással elkészültek már az első végtermékek, amelyek októberben átestek már a validáláson is, és már folyamatban van a tömegtermelés a megrendelők számára. Ez az AMD és az NVIDIA számára is jó hír, hiszen mindkét gyártó a 40G technológiát választotta következő generációs grafikus processzorainak elkészítéséhez.
Azóta történt
Előzmények
Napvilágot látott az AMD legfrissebb fejlesztési terve
Kettéválik az Advanced Micro Devices
50 nanométeren gyártott 2 gigabites DDR3 chipek a Samsungtól
Előkészületben a 22 nm-es CMOS gyártástechnológia
Még kisebbé válik a Cell processzor
Kínában is használhatják az IBM 45 nm-es gyártástechnológiáját
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





