Gyorskeresés
Szponzorunk
Különleges Ultrabook-tablet hibrid készülhet az ASUS műhelyében
A 2012-es Computextre már elkészülhet a forgatható kijelzős Ultrabook?
Hirdetés
A DigiTimes értesülései szerint az ASUS az Intellel karöltve dolgozik egy olyan Ultrabookon, mely a néhány évvel ezelőtt bevezetett tablet notebookok forgatható és kihajtható kijelzőjét (és egyben fedlapját) örökítené tovább, természetesen az érintőkijelzővel együtt, miközben a hagyományos billentyűzet is megmaradna. Ezzel a lépéssel egy csapásra érnék el, hogy az Ultrabookok notebookként és tábla PC-ként is funkcionálhassanak az éppen aktuális igényeknek megfelelően.

Úgy tűnik, hogy az Intel is vevő az ASUS ötletére, hiszen számukra rendkívül fontos az általuk kitalált szegmens és név felfuttatása. Ráadásul szintén jövőre debütál az Ivy Bridge platform, ami szerintük nagyban hozzájárulhat majd az "ultrák" sikeréhez, illetve fordítva is igaz ez, a kategória is hozzájárulhat az Ivy Bridge eladások növeléséhez. Ezen a ponton felmerül a kérdés, hogy az Intel milyen (pénzben kifejezhető) áron tudja majd szállítani saját megoldását a gyártók részére, hiszen a most futó Ultrabook szegmensben szereplő gépek árát egyrészt ez, másrészt pedig az általuk támasztott szigorú követelmények befolyásolják leginkább, a forgatható érintőkijelző pedig várhatóan nem teszi majd még olcsóbbá ezt a kategóriát – sőt, várhatóan épp ellenkezőleg fog hatni rá. Az Intelnek tehát át kell gondolnia az árazást és az általuk támasztott követelményeket is, illetve egy olyan marketingstratégia kidolgozására is szükségük lesz, ami majd eladhatóvá teszi az új funkciókkal felruházott termékeket.
A DigiTimes úgy tudja, hogy az ASUS a jövő évi Computex kiállításra időzíti a koncepció bemutatását, míg az eladások a Windows 8 megjelenésével egyidőben indulhatnának be, ami a 2012-es év végén várható, ha minden a tervek szerint halad, és a pletykák is igazak.
Előzmények
Várható volt: óriási visszaesés a PC-értékesítésben
Samsung Slate PC – tablet és Windows PC egyben
Tablet- és notebookgyártók babérjaira tör decemberben az ASUS Transformer Prime
Mi lesz veled netbook?
-
Van-e valami értelme az Ultrabooknak?
Azt vizsgáljuk, hogy csupán divathóbort, vagy életmentő, esetleg valami teljesen más a vékony és könnyű Intel notebook.
Kevesebb ultrabookot rendel az ASUS és az Acer
-
Asus ZENBOOK UX21E – Air-verő?
Kipróbáltuk az Asus első Ultrabookját. Vajon van mitől félnie a MacBook Airnek?
Nem kezdett jól az ultrabook
Megjelent az ASUS ultrabookja, a ZENBOOK
Az ASUS és az Acer számít az ultrabook sikerére
-
Netbook a notebook ellen
Az Asus Eee PC 1215N netbook nagyobbra nőtt, mint a Toshiba Satellite T210 notebook. Fiiight!
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.






