Gyorskeresés
Szponzorunk
Újabb olcsó Aerocool házak, továbbra is a fiatalabb korosztály számára
A Vs-3 széria leginkább csak előlapjában különbözik a Strike-X One darabjaitól.
Hirdetés
Volt egy kis megtorpanás az elmúlt időszakban tapasztalható számítógép ház áradatban, de az Aerocool egy újabb belépőszintű széria bejelentésével életben tartotta a tendenciát. A Vs-3 és Vs-3 Advance (a nem rég bemutatott Strike-X One család tagjaihoz hasonlóan) csak apróságokban térnek el, alapvetően ugyan olyan felépítésűek és funkcionalitásúak.
A 440 x 180 x 475 mm-es midi torony főleg 0,5 mm-es acélból és műanyagból készült, melynek előlapja és szimmetrikus formavilága elég egyed. Ennek megítélése erősen szubjektív, bizonyára lesz olyan, akinek tetszik, a többieknek pedig bőven akad konkurens termék, melyek közül válogathatnak. A 3 x 5,25”-es külső meghajtóhely alatt látható az I/O panel, mely szintén tökéletesen szimmetrikusan sorakoztatja fel a szokásos nyomógombokat, audió csatlakozókat és a két USB portot, mely a Vs-3-nál 2.0, a Vs-3 Advance esetében pedig már 3.0 szabványú.
Oldallapja kísértetiesen hasonlít az Strike-X One paneljéhez, a beltér pedig teljesen ugyanaz, vagyis nem meglepő módon az azonos kategóriába tartozó két széria ugyan azokra az alapokra épül, csupán előlapjuk és tetejük különbözik. Ez persze nem jelent gondot, hiszen belső kialakítása megfelel az alapvető igényeknek, egy komolyabb konfiguráció alkatrészei is gond nélkül beférnek. Adapterek segítségével összesen 6 x 2,5”/3,5”-es adattároló rögzíthető, a széles merevlemez keret szerencsére nem akadályozza a hosszabb bővítőkártyák rendszerbe illesztését, maximum 400 mm-es videokártyákat fogad.
Az alaplaptálca is megfelelő: kisebb szerelőablak és egy sor kábel bújtató rés is található rajta. A Vs-3 egyetlen 120 mm-es hátsó ventilátort tartalmaz, az Advance ehhez képest egy további 120 mm-es, kék LED-es elülső légkavaróval egészül ki.
A vételárak is az Strike-X One tagjaival azonosak, a Vs-3 és Vs-3 Advance rendre 34,99 és 39,99 dolláros árcédulát kapott.
Azóta történt
Cougar Volant midi ház – sallangmentes játékos a pályán
Raidmax Raptor PC-ház sportos formavilággal
Az NZXT Phantom 410 számítógépház most még dögösebb színvariációkban hódít
Raidmax AGUSTA – a tervezők Transformersen nevelkedtek
Xigmatek Asgard Pro midi ház – időtlen dizájn
LanCool PC-K65 midi ház – még egy kis alumíniumra is futotta
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.










