Újabb kísérlet az Ultra HD szabványosítására

Hirdetés

A Consumer Electronics Show, a CES szervezéséért felelős társaság, a CEA (Consumer Electronics Association) két évvel ezelőtt már megpróbálkozott azzal, hogy rendet tegyen a 4K vagy más néven UHD univerzumban. A céljuk az volt, hogy egyszer és mindenkorra meghatározzák azt, hogy hogyan is nevezzék a minimum 3840 x 2160 felbontású tartalmak kezelésére képes eszközöket.


[+]

Ma már világosan látszik, hogy a kezdeményezésük elbukott, hiszen a piaci résztvevők a jelek szerint teljesen hasraütés-szerűen használják a különféle terminusokat. Ez persze zavart okoz a fogyasztók fejében, hiszen sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a 4K ugyanazt jelenti, mint az UHD, ami az Ultra HD vagy Ultra High Definition rövidítése. Ráadásul vannak, akik mixelik is ezeket, így születnek meg az olyan kifacsart elnevezések, mint az Ultra HD 4K2K, amelyek aztán végképp elbizonytalaníthatják az embert. A CEA most ismét megpróbál rendet tenni, és közleményt bocsátottak ki, amelyben tudatják a világgal, hogy mostantól az lenne a kívánatos, ha az Ultra HD nevet használnák a piaci résztvevők. Egy logót is összehoztak, azonban ezt a névvel együtt csak azok a tévék használhatják, amelyek megfelelnek a következő feltételeknek:

  • A felbontás legalább 3840x2160 képpont
  • A képarány 16:9 vagy szélesebb
  • Biztosítják az alacsonyabb tartalmú anyagok felskálázását
  • Rendelkeznek legalább egy HDMI csatlakozóval
  • Támogatják a HDCP 2.2 másolásvédelmi szabványt
  • Támogatják az ITU-R BT.709 színkódolási szabványt
  • A színmélység minimum 8 bit

A CEA szerint már az idei évben megjelenhet a logó a televíziókészülékeken. Kérdés persze, hogy a gyártók mit szólnak majd ehhez. Például az a Sony, amelyik az idei Foci VB-n is a 4K elnevezést használta a kommunikációjában.

Előzmények

Hirdetés