Hirdetés

Új Windows új Sony notebookokon

Érdekes találkozóra hívta a Sony és Microsoft a hazai sajtó képviselőit. Nem nehéz kitalálni, hogy utóbbi a friss és ropogós, kereskedelmi forgalomban ma startoló Windows 8-at mutatta meg nekünk, előbbi pedig éppen az új Windows miatt erősnek ígérkező karácsonyi szezonra felkészített ütőkártyáit terítette ki, melyeken természetesen a „nyolcas” futott.


[+]

A Windows 8 merőben új kezelőfelületet kapott, ami elsősorban az érintésre és simításra alapoz, de a megfelelő gesztusok elsajátítása után úgy tűnik, egérrel is egészen jól használható, és a régi, klasszikus asztalt is megtartották, „csak” a Start menü hiányzik. Felületét a némileg képzavaros, csempékkel megrakott – elvileg végtelen – szőnyeg vette át, amihez hasonlót a legfrissebb mobiltelefonos Windowsnál láthattunk. Hogy az új rendszerrel mennyire sikerült eltalálni a felhasználók igényeit, arról csak az elkövetkező hetek, hónapok visszajelzései alapján lehet következtetni, biztos, hogy a hangsúlyos változások szintén hangsúlyos reakciót szülnek majd. Szerintünk az új felület nagyon intuitív és modern lett, pont ez hiányzott a Windows térnyeréséhez érintőképernyős eszközöknél.


[+]

Abban viszont már nem vagyunk teljesen biztosak, hogy egy klasszikus, billentyűzettel ellátott notebookon mennyire praktikus és szükséges az érintőképernyő. Hiszen nem feltétlenül szerencsés összefogdosni a felületet, amin később képeket vagy filmet néznénk, dolgoznánk, játszanánk. Ráadásul a notebooknak amúgy is van már egy érintőfelülete – touchpad – amin működik a kijelzős trükkök többsége. A kérdéskört természetesen behatóan vizsgálni fogjuk, a Sony és Microsoft közös sajtótájékoztatóján zsákmányoltunk is egy érintős (VAIO T13) és egy nem érintős (VAIO S15) Windows 8-as notebookot.


[+]

A japán óriásvállalat őszi notebookkínálata három pillérre támaszkodik: a VAIO T Ultrabookra, valamint a VAIO S és VAIO E klasszikus laptopokra, amelyekről minden lényeges információt leírtunk már korábban. Örömteli hír, hogy a legérdekesebb, érintőképernyős VAIO T Ultrabook, mely korábban csak második generációs Core i3 processzorral volt elérhető, immár modernebb belsővel is kapható. Az SVT1312V1E modell Core i5-3317U processzort, 4 GB memóriát, 128 GB-os SSD-t tudhat magáénak, 13,3 hüvelykes monitorán az 1366x768 pixelt Intel HD Graphics 4000 IGP hajtja, vételára pedig egy hajszálnyival háromszázezer forint alatt marad.


[+]

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés