Gyorskeresés
Szponzorunk
Új ThinkPad a láthatáron
Hamarosan megérkezhet az Edge és az X100e-ről is többet tudunk már.
Hirdetés
Még nincs két hete, hogy beszámoltunk a Lenovo „üzleti netbookja”, az X100e körül keringő pletykákról, és most már szinte mindent tudni lehet a gépről. A pici mellett most egy valamivel termetesebb készülékkel is számolhatunk, hiszen hamarosan érkezik egy notebook is, méghozzá igencsak biztató tulajdonságokkal.
A nagyobb gép a közkedvelt ThinkPad sorozat tagja, és meglepő módon nem betű és szám kombinációjával jelölik, hanem egyszerűen csak az Edge nevet kapta. A nagyság persze viszonylagos, ugyanis ez a notebook is kellően kicsi és könnyű, 332 x 228 x 32 mm-es mérete 1,64 kg-os tömeggel párosul. Ez azt jelenti, hogy nem kell nagy monitorra számítanunk: az Edge 13,3 colos megjelenítőt kapott, ami a manapság divatos, 1366x768 pixeles felbontással rendelkezik. A gépből AMD-s és inteles változat is elérhető lesz, ez mindenképpen pozitív a vásárlók szempontjából, hiszen kiválaszthatják a számukra szimpatikusabb rendszert.

Lenovo ThinkPad Edge (forrás: Chip.de)
Az utóbbi verzióban az 1,3 GHz-es SU4100-as vagy SU7300-as Intel processzort találjuk a GS45 chipkészlettel kiegészítve. Az AMD-s notebookokba az 1,6 GHz-es Turion Neo X2 L625 vagy az 1,5 GHz-es Athlon Neo X2 L325 kerülhet az M780G chipset társaságában. Ezt leszámítva szinte mindenben megegyeznek a gépek. A memória maximuma 4 GB, a merevlemezé pedig 500 GB, és mindegyik notebookra a Windows 7 valamelyik változata kerül. A visszafogott, főleg fekete, de némi fehéret és vöröset is tartalmazó külső igazán elegánssá teszi a készüléket, de ez nem meglepő a ThinkPadek esetében.
Csatlakozókból sincs hiány, a szokásos hangkimenet és -bemenet, valamint a három USB, a Gigabit Ethernet és a D-Sub mellett egy HDMI porttal is ellátták, de találunk rajta kártyaolvasót és webkamerát is. N-es Wi-Fi és Bluetooth mindegyik változatba jutott, de lehetőségünk lesz olyan egzotikusabb kiegészítők rendelésére is, mint például a 3G vagy a GPS modul. A gépeket az alap négycellás mellett hatcellás akkumulátorral is meg lehet majd kapni, ezzel akár a nyolc órás üzemidőt is elérhetik. A ThinkPad Edge-et valószínűleg jövő januárban, a CES-en mutatják be hivatalosan, az ára várhatóan 550 dollártól kezdődik majd.

Lenovo X100e (forrás: Chip.de)
Többet lehet már tudni a Lenovo X100e-ről is. Úgy tűnik, hogy a vártnál kisebb méretű, de nagyobb felbontású monitort kap, az eddig valószínűsített 12,1 colos és 1280x800 pixeles kijelző helyett 11,6 hüvelykes, de 1366x768 pixeles megjelenítővel szerelik fel. A mérete 282 x 189 x 15-30 mm, a tömege pedig 1,36 kg lesz, fontos megjegyezni, hogy háromcellás akkumulátorral, a hatcellással mindkét érték megnövekszik kicsit. Kiderült a szokatlan kinézetű, fekete-piros-fehér színkombinációból összeálló, fehér fedlapú készülék ára is: legalább 450 dollárt kell majd kifizetnünk érte.
Azóta történt
Előzmények
Kémfotók a Pine Trail-M alapú Lenovo netbookról
Érkezőben az X szériás ultrahordozható Lenovo
Új termékek születtek a Lenovo és a Windows 7 kapcsolatából
Újabb könnyű és vékony notebookok érkeztek
Kicsi és könnyű notebook a Lenovótól
-
Netbook a Lenovótól
Fehér bélésű vörös kabátban érkezett hozzánk az IdeaPad S10e.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.






