Gyorskeresés
Új Apple Mac mini: kisebb, gyorsabb, szebb
Különösebb felhajtás nélkül megjelent a cég kínálatában az új, karcsúbb, erősebb Mac mini.
Hirdetés
Az Apple múlt héten tartott bemutatóján leleplezte a utóbbi hónapok legjobban várt készülékét, a negyedik generációs iPhone-t. Persze nem ez volt az egyedüli új termék a nyári hónapok elején, ugyanis a cég asztali számítógépi közt is történt egy frissítés, bár ez nem járt akkora felhajtással. Az Apple Mac mini kapott ezúttal új külsőt, sőt a belső is változott.
A mini a MacBook Prókéhoz hasonló kialakítású, alumínium unibody házba költözött, ami mindössze 36 mm magasságú, az alapterülete pedig egy 197 mm-es oldalhosszúságú négyzet. A doboz nem teljesen zárt, az alsó panelje levehető, itt férhetünk hozzá a memóriához, továbbá ide költözött a tápegység is. A RAM modulok tehát elvileg szabadon bővíthetőek a felhasználó által, bár az Apple-t ismerve kérdéses, hogy bármilyen gyártmányú memóriát elfog fogadni a rendszer, hiszen jó esély van rá, hogy csak a cég által forgalmazott típus lesz kompatibilis.
A masina hátulja teljes egészében aljzatokkal van beborítva. Itt találjuk a tápcsatlakozót, valamint a Gigabit Ethernet, a négy darab 2.0-s USB, a FireWire 800, a HDMI és a Mini DisplayPort interfészeket, továbbá az SD kártyaolvasót, illetve a hang ki- és bemeneteket. Természetesen nem hiányzik a miniből a 802.11a/b/g/n-es AirPort Extreme Wi-Fi és a 2.1-es Bluetooth adapter sem. Optikai meghajtóként a nyolcszoros slot-in SuperDrive DVD-író szolgál.
Az új masinában immár a 256 MB-os DDR3 memóriával ellátott NVIDIA GeForce 320M videokártya intézi a grafikus megjelenítést, ami mellé maximum 8 GB kapacitású 1066 MHz-es DDR3 memória kerülhet, processzorként pedig 2,4 vagy 2,66 GHz-es Intel Core 2 Duo választható. A háttértár 320 vagy 500 GB-os kapacitású SATA merevlemez lehet. A terméknek otthoni használatra és szervernek szánt változata is kapható, ezek 700 és 1000 dolláros kezdőáron érkeznek. A szerver változat órajelét kissé megemelték. Az előzetes információk szerint az európai ár 809 euró, itthon pedig nagyjából 237 000 forint körüli áron lesz elérhető.
Előzmények
-
Felújított Apple MacBook Pro
A nemrég megjelent Apple notebook, a frissített 15"-os MacBook Pro járt nálunk.
Megújult MacBook Pro gépek az Apple kínálatában
Az Apple is beveti az Optimus technológiát?
Megérkeztek az Apple őszi újdonságai
-
Kéttenyérnyi alugép és időkapszula
Kipróbáltuk a márciusban felújított Mac minit, ráadásként pedig időkapszulásat játszottunk.
-
MacBook alumíniumba burkolva
Kipróbáltuk az Air kabátját magára öltő új notebookot.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!

![Az új Apple Mac mini [+] Az új Apple Mac mini [+]](/dl/cnt/2010-06/61437/features_hero_20100615_s.png)
![Apple Mac mini belseje [+] Apple Mac mini belseje [+]](/dl/cnt/2010-06/61437/design_macmini_open_20100615_s.jpg)
![Portokból nincs hiány [+] Portokból nincs hiány [+]](/dl/cnt/2010-06/61437/design_possibilities_20100615_s.png)
![A Mac mini elölről [+] A Mac mini elölről [+]](/dl/cnt/2010-06/61437/features_storage_20100615_s.png)




