Egy új sampon lenne a valósághű hajszimuláció kulcsa?

Az AMD a Never Settle Reloaded promóció bejelentése kapcsán elhintette, hogy a március elején megjelenő Tomb Raider című alkotás PC-s verziója egy olyan effektet kap, amit még sohasem látott a világ játékban. Túl sok találgatás nem született arról, hogy mi is lesz ez, hiszen semmilyen támpont nem derült ki róla. Az AMD pár órával ezelőtt adott egy nyomot, hogy merre érdemes elindítani a kutatást, hiszen megjelent egy TressFX nevű samponreklám a cég hírlevelében. A vállalat máskor is használt már ilyen megkérdőjelezhető, furcsa marketinget, gondolhatunk itt az első 1 GHz-es órajelen üzemelő, tesztre küldött VGA-k mellé csomagolt Verdetrol pirulákra. Ezek természetesen szimpla cukorkák voltak igen bizarr csomagolásban, az előírt adag pedig napi négy szem volt, amitől állítólag őrületes sebességgel futottak a játékok.

Hirdetés

Arra következtetünk, hogy a TressFX sampon is létezik, így valószínűleg a tesztoldalak a következő héten kapnak belőle egy adagot, de ahogy a Verdetrol esetében az AMD nem lépett be a gyógyszerpiacra, úgy várhatóan a kozmetikai szerek sem szerepelnek a cég távlati terveiben. A TressFX mögött a Tomb Raider megjelenése áll, ugyanis Croft kisasszony szép barna hajának valósághű szimulálása lesz a szupertitkos DirectX 11-es effekt. Ilyet játékban valóban nem láttunk még, így izgatottan várjuk, hogy mi sül ki belőle, de azt meg kell jegyezni, hogy újdonságról azért nem beszélhetünk.

A hajmozgás fürtönkénti szimulálása ugyanis lassan már egy évtizede komolyan foglalkoztatja az ipart. Többek között az NVIDIA is számos tanulmányt készített, amelyeket a különböző grafikával foglalkozó rendezvényeken be is mutattak, illetve erre már technikai demonstráció is készült nagyjából három évvel ezelőtt. Utóbbi bizonyítja, hogy a dolog működik, csak éppen erőforrásigénye elképesztően magas, illetve az NVIDIA a CUDA-hoz kötötte a szimulálással kapcsolatos számításokat, így senki sem implementálta játékba ezt a megoldást.


[+]

A TressFX lehet az AMD megoldása a problémára, ami annyiban biztosan előnyösebb az eddig látottaknál, hogy a teljes egészében szabványos DirectX 11-es API-ra épül, így mindenképp kedveltebb lehet a fejlesztők körében, hiszen nem szükséges külön implementációt készíteni a konkurens termékekhez. A terjedésben szintén segíthet, hogy az elmúlt évek során a hardverek igen komoly előrelépést értek el a rendelkezésre álló számítási teljesítmény, illetve az általános hatékonyság területén.

Az új generációs termékek már eljutottak egy olyan szintre, amivel a korábban túl komplexnek tűnő effektek jó sebességgel megvalósíthatók. Persze jelenleg nem ismerjük a TressFX konkrét működését, így nehéz megmondani, hogy milyen hardver szükséges a gyors futtatásához. A technikai részletek várhatóan kedden derülnek ki. Érdekes, hogy pont ekkorra ígéri a Crystal Dynamics, illetve a Tomb Raider PC-s portját fejlesztő Nixxes az első PC-s képeket, így nagy esély van rá, hogy az említett játékból azért láttunk eddig csak konzolos anyagokat, mert az AMD nem akarta leleplezni a TressFX létezését.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés