Gyorskeresés
Transformers-es robotot idéző iPod dokkoló
A JBL On Stage IV nem csak jól néz ki, hanem állítólag bitang jól is szól.
Hirdetés
Az Apple termékekre számos cég épít, ami nem csoda, hiszen az iPodok és az iPhone-ok sikerét sokan szeretnék kihasználni, ám tény, hogy a különféle dokkolók, kiegészítők nagy részének még ahhoz is pedáloznia kellene, hogy a futottak még kategóriába beférjen. Persze azért itt is akadnak kivételek. Az amerikai JBL márka jó márkának számít a piacon, így valószínűleg az On Stage IV névre keresztelt dokkolós hangfaluk kiemelkedik a középszerűség tengeréből.

JBL On Stage IV
A legnagyobb gond az ilyen jellegű eszközökkel, hogy borzasztóan rosszul és erőtlenül szólnak. A JBL viszont közleményében azt állítja, hogy ők a jó minőségű hangzásra is odafigyeltek. Ennek érdekében többek között integrálták az Odyssey ezt a célt szolgáló technológiáját, amelynek köszönhetően tisztán és szépen szólal meg a termék.
A csatlakozóknak köszönhetően az Apple készülékek mellett egyéb külső merevlemezen, CD-n, pendrive-on vagy számítógépen tárolt zeneszámok lejátszására is képes. Hat hagyományos ceruzaeleme 16 órányi folyamatos működést tesz lehetővé, de természetesen működtethető az elektromos hálózatról is.

JBL On Stage IV
A JBL mindig is erős volt a dizájnban, így nem meglepő, hogy ez a készülék is magára rántja a tekinteteket. A Wave koncepcióvonalba tartozik a modell, amelynek hangszórói bizonyos határokon belül elmozgathatóak, így a végeredmény olykor egy részeg Transformers-es robotot idéz. Szomorú hír, hogy elképzelhető, hogy hazánkban egy darabig nem lesz megvásárolható az On Stage IV. Ezért nagy kár, mivel a 180 dolláros ára nem mondható soknak.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





