Gyorskeresés
Továbbfejlesztett Silent-Pipe a Gigabyte műhelyéből
Az új passzív hűtő a külső környezetből nyeri a hűvösebb levegőt.
Hirdetés
Egyszerre gyors, ám halk működésű – a legtöbb felhasználó ilyennek látja az ideális, játékprogramokat futtató konfigurációt. Ezek a kívánalmak így együttesen sajnos az esetek zömében szöges ellentétben állnak a realitással, azaz inkább a fizika törvényeivel, hiszen a nagyteljesítményű komponensek tetemes hőt termelnek, amit valamilyen módon – jobbára hangos ventilátorokat beiktatva – el kell vezetni az eszközök közeléből.

Az első Silent-Pipe II-vel szerelt kártya
A tajvani Gigabyte régóta alkalmaz bizonyos videokártyáin hangtalan hűtési eljárást; a Silent-Pipe névre keresztelt, passzív hűtéses technológiát a nagyobb hatékonyság érdekében most továbbfejlesztette a cég. Az így létrejött Silent-Pipe II hőcsöves hűtési megoldással először a GV-NX66T sorozatú, GeForce 6600 GT-re épülő vezérlőknél találkozhat a nagyközönség; a 128 MB GDDR3 memóriát tartalmazó GV-NX66T128D-SP és a 256 megabájtnyi DDR2 memóriát felvonultató GV-NX66T256DE heteken belül megjelenhet a boltok polcain.
A Silent-Pipe II elsőre szembetűnő újdonsága, hogy a korábbi megoldásokkal szemben a hűtés immár két kártyafoglalatot igényel. A hátsó panelhez csatlakozó blokkot folyamatosan hűti a külső, hideg levegő, a belső és a külső hőmérséklet különbségéből adódó hőcsere során a GPU-ra szerelt blokk így hidegebb levegőhöz juthat, mintha a teljes hűtési megoldás a gép belsejében lenne elhelyezve. Az alaplapoktól kölcsönzött eljárás a Gigabyte szerint jelentősen lejjebb szoríthatja a passzív hűtésű a grafikus rendszer hőmérsékletét, ezzel még extrém körülmények között is biztosítva a stabil működést.
Azóta történt
CeBIT: Harmadik generációs Gigabyte VGA-hűtők
Csendesíti a középmezőnyt a Gigabyte
-
Újévi újdonságok
Újdonságokkal és áfacsökkenéssel köszöntött be a 2006-os esztendő.
Gigabyte: fojtás Intel processzorokra
AMD-mutáns készült a GlacialTech új hűtőjéből
-
Nexus - hűtsünk hangtalanul!
A holland illetőségű Nexus Technology csendes hidegcsomagja járt tesztlaborunkban.
-
Gigabyte 3D Aurora
Bemutatjuk a Gigabyte első, prémium kategóriás számítógépházát.
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Xperia acro S – ICS vízálló köntösben
Kisebb kijelzővel ám szintén strapabíró kivitel...
Shin Megami Tensei IV teaser
Meglepetés az Atlus-tól és a Famitsu-tól.
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.





