Gyorskeresés
Több fogyasztási osztályt teremt az Intel
A Montevina mobil platformmal több TDP-kategóriát és kisebb tokozásba kerülő processzorokat is bevezetnek.
Hirdetés
Az Intel az elmúlt héten megújította Santa Rosa kódnevű mobil platformját, ami lényegében a Penryn magos, 45 nm-es csíkszélességgel gyártott processzorok bevezetését, valamint a lapkakészlet képességeinek javítását jelenti. Nagyobb változás a Centrino platformon az év derekán (az első félév végén) várható, akkor debütál ugyanis a következő, Montevina kódnéven ismert rendszer. Ebben továbbra is Penryn magos processzorok teljesítenek szolgálatot, de a jelenleginél jobban differenciált termékpalettát alkotva, míg a platform többi kulcselemét újakra cserélik.

Bemutatkozik az eddig nem túl fényesen szereplő Turbo Memory következő változata, a WiMAX is felkerül a vezeték nélküli hálózati vezérlő által támogatott szabványok listájára, továbbá a processzort és a chipsetet egyaránt érintik a kisebb méretet, illetve hosszabb akkumulátoros rendelkezésre állást célzó fejlesztések.
A DigiTimes jelentése szerint a Montevina bevezetésével némileg módosul az Intel által alkalmazott processzorjelölési rendszer is, mivel az eddiginél több fogyasztási kategóriába fogják sorolni a lapkákat, és külön jelet kapnak a szokásosnál kisebb tokozásba kerülő processzorok. Utóbbiak a 30 wattnál kisebb TDP-osztályban lesznek jelen, és természetesen elsősorban kisméretű hordozható számítógépekbe, szubnoteszekbe, UMPC-kbe kerülnek.
| Új processzorjelölési rendszer | ||
| Jelölés | TDP | Megjegyzés |
| QX | ≥40 W | négymagos Extreme |
| X | ≥40 W | kétmagos Extreme |
| T | 30–39 W | |
| P | 20–29 W | |
| L | 12–19 W | |
| U | ≤11,9 W | |
| SP | 20–29 W | kis tokozás |
| SL | 12–19 W | kis tokozás |
| SU | ≤11,9 W | kis tokozás |
Azóta történt
-
Asus bőrbe bújt Centrino 2
Az Asus F8-as notebookjában teszteltük az Intel új, kettes számmal fémjelzett Centrino mobil platformját.
Grafikában is erősít a Centrino 2
Atomolcsó Atom, méregdrága mobil négymagos
Atom névre keresztelték az Intel kis fogyasztású processzorát
Megint változhat a Centrino márkanév
Intel processzorokról az ISSCC konferencián
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!





