Gyorskeresés
Szponzorunk
HDD dokkolóval érkezik a Thermaltake V3 BlacX Edition háza
A vállalat újra elővette és feltuningolta a két éve piacon lévő V3-as terméket.
Hirdetés
A Thermaltake 2009 végén mutatta be először a V3 Black Edition PC házat, mely most egy új kiegészítővel és egy apró újítással megspékelve BlacX Edition névvel kerül újból a piacra.
A legfontosabb változás, hogy a kívül-belül feketére fényezett ház tetejére a tervezők egy SATA dokkolót szereltek, mely függőleges helyzetben fogadja a 2,5 és 3,5 hüvelykes tárolókat, legyen az SSD, HDD vagy HHD. A dokkoló miatt az acélból készült gépház mérete is megváltozott. Egészen pontosan 473 x 190 x 445,6 mm-es méretekről van szó, vagyis 15,6 mm-rel lett magasabb az elődhöz viszonyítva, de tömege változatlanul 4,8 kg.
A másik apró változás, hogy az előlapi I/O panelen található két darab USB port egyike már 3.0-s verziójú, míg a másik 2.0-s maradt. Ezeket leszámítva teljes mértékben a régi V3 Black Edition modellel van dolgunk, így például az előlapon négy 5,25”-es és egy 3,5”-es meghajtóhelyet találunk, belül pedig további négy 3,5"-es és egy 2,5"-es bővítőhely áll a rendelkezésünkre. A tápegység a ház aljában kaphat helyet, aminek ventilátora előtt porszűrő feszül, akárcsak az 5,25"-es meghajtóhelyek előtt, amire a perforált előlap miatt van szükség.
A szellőzés elősegítésére összesen öt darab 120 mm-es ventilátorhely áll rendelkezésre. Ebből a hátsó hely gyárilag foglalt (ide egy darab 120 mm-es, 1000 rpm fordulatszámú ventilátor került 16 dBA-es zajkeltéssel), a többibe a felhasználó igény szerint rakhat légkavarókat.
A Thermaltake V3 BlacX Edition ház ára egyelőre nem ismert.
Előzmények
-
Thermaltake Level 10 GT házkülönlegesség
Bemutatjuk a gyártó legújabb, felsőkategóriás számítógéplakását.
Folyadékhűtéses rendszerrel érkezik a Thermaltake Level 10 GT LCS háza
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.








