Gyorskeresés
Szponzorunk
Tenyérben elférő projektor a Favitól
Az E1-LED-Picót az otthoni felhasználóknak szánja a vállalat.
Hirdetés
A szórakoztatóelektronika és az IT világ viszonylag új tagjainak számítanak az úgynevezett pico projektorok, amelyek egy-két éve bukkantak fel először. Mint ahogyan az a nevükből is következik, igen kisméretű termékekről van szó, amelyek ennek köszönhetően külön termékkategóriát képviselnek.
A termékcsoport egyik úttörője a Favi, aki jó érzékkel ismerte fel, hogy addig kell pozíciókat kiépítenie a szegmensben, amíg a nehezebben mozduló nagyok meg nem látják e készülékekben a potenciált.
Az E1-LED Pico névre hallgató készülék a pico projektorok között is törpének számít, hiszen nagyjából akkora, mint egy átlagos diktafon. Ráadásul tömege mindössze 115 gramm, tehát egy abszolút mobilis eszközről van szó. A modell 15 ANSI lumenes fényereje egy átlagos projektorhoz képest szánalmasan kevés, és saját ligájában sem tartozik a jobbak közé. Persze itt fontos megjegyezni, hogy nem igazán arra tervezték, hogy nagy tárgyalókban, előadókban brillírozzon.

Favi E1-LED Pico
Az eszköz RGB LED-es lámpáinak élettartama húszezer óra, maximális felbontása 640x480 képpont, emellett állítólag képes 80 hüvelykes, jó minőségű kép kivetítésére. Az akkumulátort kihagyták belőle, viszont négy darab AA ceruzaelem segítségével is elzümmög, sőt elméletileg így is több, mint hat órán keresztül használható. A termék 1 GB-os belső memóriával rendelkezik, valamint helyet kapott rajta egy kártyaolvasó és egy USB port is.
Állóképek megjelenítésénél a JPG és BMP formátumok jöhetnek szóba, audiovizuális tartalmak esetében az MPEG4, AVI, MOV, 3GP és MP4 szabványokat támogatja, hanganyagok mellett pedig a WMA, MP3, OGG, AAC, WAV, PCM és ADPC fájlok lejátszása lehetséges.
A készülék július 14-től lesz elérhető, és a nagyobb áruházakban mintegy 300 dollárt kell majd érte fizetni.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





