Gyorskeresés
Szövetkezik az Asus és az Intel
A cél a kis- és középvállalkozások modern eszközökkel való felszerelése.
Hirdetés
A két óriáscég, az Asus és az Intel közös projektbe fogott, melynek célja, hogy a kis- és középvállalkozások számára időtálló befektetést biztosítsanak. A termelékenység növekedését mindkét vállalat a modern technológiákban látja, de kiemelt figyelmet fordítottak a környezetvédelemre is. Az első közösen fejlesztett eszközök közé 5 alaplap került, amelyek megfelelnek az Energy Star 5.0 és a RoHS direktíva előírásainak, emellett Windows 7 támogatással is rendelkeznek.
A normál ATX és microATX méretű alaplapok az Intel Socket LGA775-ös tokozású processzorait fogadják, és a Q45 (P5Q-VM DO és P5Q-EM DO), a G41 (P5QPL-AM és P5QPL-VM EPU) valamint a B43-as (P5QL-VM DO) chipsetre épülnek. Ezek ugyanebben a sorrendben – a piaci igényeknek megfelelően – a Secure, a Productive és a Smart osztályba kerülnek. Az Asus mindegyiknél garantálja, hogy probléma esetén egy éven belül azonnal kicseréli és megjavítja a meghibásodott alkatrészt. Természetesen nemcsak a fentebb említett alaplapok érhetők el a kis- és középvállalkozások számára, hanem az Asus teljes termékpalettája, beleértve a különböző perifériákat, notebookokat, netbookokat vagy akár szervereket is.
Azóta történt
Előzmények
„Izomnotebookok” Asus módra
Lynnfield a maximumon Asus módra
Computex 2009: vendégségben az Asusnál
Asus: új alaplapok Intel és AMD processzorokhoz
-
Asus S121 – nem netbook!
Hanem könnyű, akkumulátorról sokáig üzemelő, de nem valami erős szubnotebook az Asus új modellje.
Újabb microATX alaplap várható az Asustól
-
HTPC chipsetek Intel processzorok alá, végre!
Hosszú idő után végre az Intel hívei is felépíthetik ideális HTPC-jüket. Az Intel G45 és a GeForce 9400 volt terítéken.
-
Intel P45 - Front Side Bus utoljára?
A Nehalem CPU-kkal alapvetően megváltoznak az Intel platformok. Megnéztük, mit tud a váltás előtti utolsó középkategóriás chipset.
Percről percre
MATT
Avagy hogyan járjuk le tövig a lábunkat húsz ór...
Nokia: Nincs „B-terv”
A finn gyártó mindent egy lapra tett fel az oko...
Skyrim: Konzolokra nem jelenik meg a Hi-Res textúra csomag
A Bethesda készítői megerősítették, hogy Xbox36...
A netről kukkolható kamerákat adott el a lakásokba egy vállalkozás
Habár a szoftveres hiba már rég napvilágot láto...
Tüntetés az Apple összeszerelőinek jogaiért
Több mint negyedmillió aláírás átadásával és tü...
Evil Balloons bemutató
Androidos platformjáték egy varacskos disznó, egy sün és egy dodó főszereplésével. Kell ennél több?
Radeon HD7900: játék számokkal
Egy kis elemzés a HD 7970-ben és a HD 7950-ben dolgozó Tahiti GPU-ról.
Velem jön a hálózat
Egy névtelen és egy ismertség tekintetében feltörekvő márka mérte össze erejét a szerkesztőségben és a zsebünkben.







