Gyorskeresés
Szórakoztatóelektronika az Inteltől
A lapkagyártó óriás termékei a szórakoztatóelektronikai berendezéseket is meghódíthatják.
Hirdetés
Az Intel a CES szakkiállításon több olyan terméket és kezdeményezést is bemutatott, melyek egyértelműen jelzik: a chipgyártó vállalat élénken érdeklődik a szórakoztatóelektronikai készülékek piaca iránt. Amint azt Paul Otellini elnök a rendezvényen tartott beszédében kiemelte: "Több mint 350 millió otthoni digitális eszköz talál gazdára az idén. A két iparág [a számítógépipar és a szórakoztatóelektronika] közti határvonalak elmosódnak."
Ennek bizonyítéka az Intel által tervezett Entertainment PC (EPC), amely egy videomagnóra emlékeztető teljes értékű PC. A televízióra köthető készülék nem rendelkezik billentyűzettel, akárcsak szórakoztatóelektronikai berendezéseink, távirányítóval vezérelhető. Az Intel elképzelései szerint az EPC-t elsősorban zenék és videók lejátszására, képek nézegetésére vagy tv-műsorok rögzítésére használják majd.
Otellini elmondta, hogy az EPC-kben a februárban megjelenő Prescott magos Pentium 4 processzorok dolgoznak majd. Az Intel csupán a koncepciót dolgozta ki, a megvalósítás a PC-gyártókra vár. A termék ára várhatóan 799 dollár körül alakul majd.
Az Intel EPC-je korántsem tekinthető előzmény nélkülinek. A VIA Technologies integrált EPIA platformját például, amely szintén egy teljes értékű x86-os PC funkcionalitását nyújtja egyetlen alaplapon, már több gyártó is felhasználta szórakoztatóelektronikai berendezéseiben, és a tajvani vállalat már több kiállításon is felvonultatott az EPC-koncepthez nagyon hasonló terveket.
Az Intel továbbá bemutatott egy olyan lapkát is, amely nagyfelbontású, nagyképernyős televíziók képminőségét javíthatja. A Cayley kódnevű technológia az ún. Liquid Crystal on Silicon (LCOS) megoldásra épül. Ennek lényege, hogy egy szilíciumlapka tetején a folyadékkristály-réteget egy üveglap és egy fényvisszaverő, pixelekkel mintázott felület fogja közre. Ezek a rétegek alkotják a kivetítő képernyőkben – például nagyképernyős tévékben – használt mikroképernyőket. A teljesen digitális megoldással a vállalat közleménye szerint élesebb, precízebb kép állítható elő, mint az analóg technológiát használó architektúrákkal.
A vállalat továbbá közölte, hogy 2005-től jelentősen növelni kívánja a digitális nyomtatókban és fényképezőgépekben felhasznált lapkáinak forgalmát is. Mint Otellini elmondta: rövidesen a digitális fényképezőgépekben is feltűnnek a vállalat XScale processzorai, majd ezeket is felváltják az Intel x86-os architektúrára épülő megoldások.

Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.