A SteamOS a Valve első nagy dobása

Gabe Newell, a Valve vezetője az elmúlt héten közölte, hogy a PC-s játékpiac jövője a Linux. Arról még mindig nem vagyunk meggyőződve, hogy ez egy reális álláspont, de egyre világosabb, hogy mi lesz az a bizonyos Steambox. A Valve jövőjének meghatározó projektjéről mindig csak nagyon kevés adatott közölt a cég, vagyis nehéz volt elmélyedni benne, hogy mi várható, és tulajdonképpen mi értelme a Linuxra való felszállásnak. A vállalat azonban bejelentette a SteamOS nevű operációs rendszert, mely egy olyan Linux, amit kifejezetten a nappalik igényeihez alakítottak ki a fejlesztők.

Nem a Windows Store a probléma

Hirdetés

A Steam kliens Linuxra portolása kapcsán sokan pedzegették, hogy miért öl ekkora erőforrást ebbe a Valve, hiszen a kezdeményezés miatt a játékosok nem tértek át tömegesen Linuxra. Nyilván miért is tették volna, hiszen Windowsra tízszer több játék tölthető le még a Steamről is. Az elsődleges ellenségnek a Windows Store-t jelölték meg az elemzők, de ez már az elején is furcsa volt, hiszen a Microsoft rengeteg játékot egyszerűen fel sem enged a saját áruházába, hiszen azok túl erőszakos tartalommal rendelkeznek. A Steam trónját tehát közvetlenül nem veszélyezteti a Windows Store, hiszen a Microsoft nem fogja megváltoztatni átlagosnál szigorúbb szabályozását, ugyanis a cégnek erre a piacra ott vannak az Xbox konzolok. Nem mellesleg a Steam számottevően komfortosabb rendszer a játékosok számára, tehát nincs mitől félnie a Valve-nak, legalábbis nem a Windows Store jelenti a veszélyt.

Felmerül a kérdés, hogy ha nem a Microsoft áruháza a gond, akkor mégis mi a baja Gabe Newell cégének? Nos, a Valve számára a legnagyobb veszélyt a nappaliba vándorló játékosok jelentik. A PC-s játék a jövőben nem a monitor előtt, 50 centiméterre ülő, billentyűzettel és egérrel játszó felhasználót jelenti, hanem a kényelmes fotelba hátradőlt, gamepadet nyüstölő játékost. A konzolpiac azért sikeres, mert megadja a játékosok tömegének azt, amire a legjobban vágynak, azaz a kényelmet. Azt már számos PC-s játékpiacon érintett cég leszögezte, hogy a hardcore játékosok a hagyományos nézeteket vallják, ami nem baj, de a tömegek az egyszerűségre vágynak, és nem akarnak szaktudásra szert tenni csak azért, hogy PC-n játszhassanak. Ez lehet a nappaliba való tömeges átvándorlás elsődleges indikátora.

PC-s játékpiac jövője a nappali?

A SteamOS lényege egyszerű: a Valve nem tudja megakadályozni, hogy a játékosok átköltözzenek a nappaliba, de annak semmi akadálya, hogy vigyék a PC-t is. Utóbbi kulcskérdés a Steam számára, hiszen ma a nappaliban folyó játék egyet jelent valamelyik konzollal, de ez a Valve számára nyilván nem értékelhető, hiszen a Steam eladásai meredeken esnének, ha a játékosok a zárt konzolok disztribúciós rendszerén keresztül szereznék be a tartalmat. Fontos, hogy Gabe Newell cége nem akar a konzolokkal versenyezni, erre nem is lennének képesek, de értékes alternatívát jelenthetnek a játékosoknak így is. Ha a SteamOS legalább olyan szintre fejleszti az élményt és a felhasználás egyszerűségét, amilyet a Microsoft, a Sony és a Nintendo kínál, akkor tulajdonképpen a vállalat elérte a legfőbb célt.


[+]

A Valve SteamOS egyébként egy Linuxra épülő operációs rendszer, mely a felhasználók, illetve a nappaliba vágyó PC-s gyártók számára ingyenesen beszerezhető. Maga a forráskód azonban nem lesz teljes mértékben publikus, így a linuxos közösség számára ez nem feltétlenül azt kínálja, amit elképzeltek, de a minőség mindenek felett áll. A frissítéseket a rendszerhez a Valve biztosítja, így technikailag egy eléggé zárt környezetről lesz szó. A minőségbiztosítás nagyon fontos eleme lesz az új operációs rendszernek, hiszen a felhasználó számára a legfontosabb a működő termék, amire nem kell különböző programokat telepíteni, hogy egy játék egyáltalán elinduljon. A rendszerfrissítéseken minden beszerezhető, így a Steam áruházában megvásárolt játékot csak le kell tölteni majd igény szerint futtatni. Ez konkrétan azt az élményt kínálja, amit a konzolok, és a nappalikban erre van szükség.

A SteamOS felhasználói felülete is a tévékhez lesz szabva. Természetesen használható a rendszerhez billentyűzet és egér, de a fő szempont a gamepadek közel tökéletes támogatása, akár a webes böngészéshez is. Ugyanezt elvárja a Valve a Steamen letölthető játékok esetében is, de ez manapság nem szokott gondot okozni. A Steam is kiegészül számos újítással, így lesz majd játékmegosztás családon belül, szülői felügyelet és más olyan dolog, amire egy nappaliba szánt játékgépnél szükség van. Mindezek mellett a SteamOS szórakoztatóközpont is egyben, mivel a Valve számos médiaszolgáltatóval együttműködik az extra funkciók beépítése érdekében.

A Valve a Windows és a Mac gépeken futó steames játékokról sem feledkezik meg, ugyanis ezek nem biztos, hogy kapnak Linux portot. A SteamOS ennek érdekében egy hálózaton belüli streaminget biztosít, vagyis a hagyományos PC-n és Macen futó program játszható a SteamOS-t futtató kliensről. Az összeköttetés lehet vezeték nélküli, vagy vezetékes, a lényeg, hogy gyors legyen.

A SteamOS hamarosan elérhető lesz a felhasználók számára, emellett azoknak a gyártóknak az érdeklődését is várja a Valve, akik csalódtak abban, hogy a Windows 8-cal a Microsoft nem próbál meg betörni a nappalikba, fenntartva ezzel az Xbox konzoloknak a játékpiac legzsírosabb szeletét.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Valve

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés