Gyorskeresés
Solid State meghajtók az Inteltől
Két középkategóriás SSD meghajtóval jelentkezik a chipgyártó óriás.
Hirdetés
Az Intel bejelentette, hogy megkezdte a multi-level cell (MLC) NAND flash technológián alapuló, laptopokba és asztali gépekbe szánt, SATA csatolóval ellátott 1,8 hüvelykes Intel X18-M és 2,5 hüvelykes Intel X25-M típusú SSD meghajtóinak szállítását. A cég állítása szerint a meghajtók több szempontból is túlmutatnak a hagyományos merevlemezeken, alacsonyabb válaszidő, gyorsabb rendszerindítás, valamint az alvó állapotból való gyorsabb visszatérés jellemzi őket. Emellett mozgó alkatrészek hiányában kevésbé melegszenek és zajtalanul üzemelnek.
„Tesztjeink és OEM ügyfeleink által igazoltan, úgy hisszük, megalkottunk egy olyan SSD-t, ami beváltja az SSD alapú számítógépekhez fűzött ígéreteket" – mondta Randy Wilhelm az Intel NAND Products Group ügyvezetője. „A flashmemóriák terén szerzett tapasztalatainkat kombinálva a processzorokra vonatkozó szakértelmünkkel olyan fejlesztéseket vetettünk be, mint a párhuzamos tízcsatornás architektúra, az írást erősítő és az elhasználódást szabályozó firmware és memóriamenedzsment algoritmusok, amelyekkel újrafogalmaztuk az SSD teljesítményét és megbízhatóságát."

Az Intel X18-M és X25-M SATA meghajtók 80 gigabájtos méretben, 595 dolláros áron kerülnek a piacra, a 160 gigabájtos verziók pedig a negyedik negyedévben várhatóak. A 80 gigabájtos változat 250 MB/s-os sebességgel képes olvasni, valamint 70 MB/s-os tempóval írni, késleltetése 85 mikroszekundum. Várhatóan 90 napon belül a vállalat egy single-level cell (SLC) flashchipekre építő SSD meghajtóval is előáll, amit szerverekbe, vállalati környezetekbe szánnak. Az Intel X25-E Extreme SATA Solid State Drive nevű terméket úgy tervezték, hogy az egy másodpercre eső Input/Output műveletek száma a lehetséges maximumot érje el, ezzel nagyobb teljesítmény és a vállalati költségek csökkentése érhető el.
Azóta történt
Csúszik az Intel Braidwood technológia bevezetése
-
Megjelent a második generációs X25-M
A csúcskategóriás SSD alacsonyabb csíkszélességre költözött – de jól járunk mi ezzel?
Újra forgalomban vannak az Intel SSD-i
Kellemetlen hiba az Intel új SSD-iben
Esetenként 60%-kal olcsóbbak az Intel új SSD-i
Jönnek az Intel olcsó SSD-i
Brutálisan gyors SSD meghajtókkal jelentkezik az OCZ
-
Intel X25-M SSD: mindaz, amire vágytál?
Az Intel vadonatúj, nagyon ígéretesnek tűnő SSD meghajtóját vetettük alá alapos tesztnek.
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





