2016. június 29., szerda

Útvonal

Hírek » Házimozi rovat

Megújul a Samsung Tizen okostévé rendszere

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

Gyorsabb, szebb és átláthatóbb lesz a platform idei verziója.

Azzal minden jel szerint a Samsung mérnökei és döntéshozói is tisztában voltak, hogy a 2015-ben bemutatott Tizen okostévé rendszer nem sikerült tökéletesre. Legalábbis erre utal, hogy az idei évre jelentősen megújult a platform, amely értelemszerűen a 2016-os, új televíziókba már bekerül.

Samsung Tizen smart platform 2016
Samsung Tizen smart platform 2016 [+]

A grafikus kezelőfelület komoly ráncfelvarráson ment át, aminek köszönhetően látványosabbá, és felhasználóbarátabbá vált. Állítólag sikerült jelentősen javítani a sebességen és a stabilitáson is, ami kiemelten fontos, hiszen a lassúsága és az esetenként előforduló akadozások, fagyások miatt sok kritika érte az előző verziót. További újdonság, hogy most már megjelent a személyre szabhatóság bizonyos keretek között, tehát a felhasználó maga döntheti el, hogy milyen ikonokat szeretne látni a képernyőn. Emellett a korábbinál nagyobb hangsúly került a különféle forrásból tartalmak elérésére, kezelésére rendszerezésére is. A terveink szerint a közeljövőben huzamosabb időt tölthetünk majd el a megújult Tizen platform társaságában, és így első kézből számolhatunk majd be arról, hogy valóban sikerült-e pozitív irányba ellépni a változtatásokkal.

Azóta történt

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.