Gyorskeresés
Kívül-belül megújul és gyorsabb lesz a Samsung új generációs PM830-as SSD-je
Új chipek, megújult vezérlő, SATA 6 Gbps szabvány támogatás és nagyobb sebesség az új tároló receptje.
Hirdetés
A Samsung jelenleg kapható 470-es SSD szériájának egyik példánya korábban már tesztlaborunkban is tiszteletét tette, mely minden hátránya ellenére megérdemelten vitte haza az "ajánlott" plecsnit. Már akkor sejthettük, hogy a folytatásra sem kell majd sokat várni, hiszen a 470-esben számos technológiai frissítés nem került bevezetésre, így például a legfrissebb SATA 6 Gbps szabvány sem került alkalmazásra, valamint a chipek is csak 30 nm-esek voltak, de mégis képes volt megszorongatni legnagyobb ellenfelét, az Intel 320-ast.

Azt érdemes megjegyezni, hogy a Samsung 470 egy kifejezetten végfelhasználói piacra szánt tároló, ennek megfelelően csomagolták és dobozolták, de volt egy OEM változata is, ami PM810 néven került forgalomba, ennek egy különleges változata került például az új MacBook Airbe is. Az OEM körökben legendásan megbízhatónak tartott PM810 utódját jelentették be, mely tulajdonképpen a korábban megkezdett széria folytatása, amiben a koreai gyártó igyekszik ledolgozni a lemaradásokat, így a most beharangozott PM830-asban történt pár fontos változás.
Az egyik, hogy az új tárolóban 32 Gb-es MLC Toggle NAND flash chipek dolgoznak majd, melyek 2x nm-es gyártástechnológiával készülnek, továbbá most már a SATA 6 Gbps támogatását sem halogathatták tovább. Már csak azért sem, mert a PM830 beígért átviteli sebessége olvasásnál másodpercenként 500 MB/s, míg írás esetén 350 MB/s lesz. A Samsungnál továbbra sem használják a külső gyártók termékeit, így az új tárolóban saját gyártású vezérlőt és szintén saját firmware-t alkalmaznak.

Sajnos arról nincs hír, hogy a meghajtó IOPS értékeket tekintve mire lesz képes, valamint az árat sem közölték (ami részben érthető, hiszen OEM termékről van szó), csupán annyit lehet tudni, hogy 128, 256 és 512 GB-os kapacitással lesznek elérhetők. Valószínűleg az otthoni felhasználóknak szánt változatok is elkészülnek hamarosan, de ezek várható megjelenési időpontjáról nem érkezett semmilyen információ.
Előzmények
A SanDisk azonnal lecsapott SATA µSSD szabványra, érkezhetnek az integrált SSD-k
-
OCZ Vertex 3 SSD - SandForce újratöltve
Leteszteltük a népszerű OCZ Vertex sorozat harmadik generációjának egyik tagját.
-
Samsung 470 SSD: ízig-vérig Samsung
Megvizsgáltuk közelebbről a Samsung kiskereskedelmi forgalomba szánt, 470-es sorozatú SSD-jét.
Samsung notebook blog: megéri SSD-re váltani?
Samsung notebook blog: bővítsünk memóriát és cseréljünk merevlemezt! (II. rész)
-
Intel SSD 320 és 510, az új generáció
Megérkeztek a nagyon népszerű, Intel X25-M SSD-sorozat utódai: szemügyre vettük az Intel két legújabb SSD meghajtóját.
Hazánkba is megérkeztek a Samsung 470 SSD-k
-
A Nagy SSD-teszt...
...amivel már régóta adósak vagyunk. Kinéztél magadnak egy SSD-t? Tesztünkből kiderül, megéri-e az árát.
-
Átfogó elemzés az SSD-k természetéről
Mivel járunk jobban: a CPU cseréjével vagy egy SSD vételével? Már régen volt dolgunk ennyire érdekes összevetéssel.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





