Gyorskeresés
Szponzorunk
A Samsung bizakodó
A gazdasági válság ellenére növekvő piaci részesedés a cél.
Hirdetés

A Samsung közzétette 2009-es terveit. Soo Bong Kim, a digitális fényképezők részlegének marketing igazgatója kifejtette, hogy idén a tavalyi 9% helyett 10%-ra szeretné növelni a vállalat piaci részesedését. 2008-ban a gyártók 140 millió darabos forgalma 5 millióval elmaradt a várttól, ráadásul az egész világot érintő gazdasági válság következtében az idei évre sem túl rózsásak a kilátások. A kereslet nagymértékű csökkenésére számítanak az Egyesült Államokban, Kínában és Ausztráliában is, ezzel szemben a fejlődő országokban továbbra is töretlen a fényképezővásárlási hajlandóság. A Samsung ennek megfelelően próbál alkalmazkodni, így elsősorban ezekben a fejlődő régiókban igyekszik majd a piaci részesedését nagyobb mértékben növelni. A közeljövőben a márka megítélésének javítására helyezik majd a legnagyobb hangsúlyt. Mint minden gyártó, a Samsung is megpróbálja átvészelni, és minél inkább a javára fordítani a bizonytalan időszakot, jó példa erre a vállalat ősszel átalakított szervezeti felépítése és a piacok prioritásának megváltoztatása is.
Azóta történt
-
Samsung i8 - egy cseppnyi multimédia
Mindenből valamit, de semmiből sem eleget - talán ez jellemzi legjobban a Samsung mindentudóját.





