Gyorskeresés
Szponzorunk
Samsung notebook blog: indulás!
A Galaxy Tab blog után mától hivatalosan elindul újabb szakmai blogunk, melynek kereszttüzében a koreai gyártó notebook és netbook gépei állnak.
Ha azt mondjuk, Samsung, akkor ma egy teljesen más vállalat jelenik meg képzeletünkben, mint 10-12 évvel ezelőtt, amikor a még feltörekvőben voltak az európai, így a magyar piacon is. Azokon a piacokon, ahol akkoriban a szórakoztatóelektronika csúcsát többnyire a japán gyártók termékei képviselték, míg más területeken sokkal vegyesebb gyártófelhozatallal találkozhattunk, köztük számos európaival is. Az elmúlt évtizedben számos területen erősítették folyamatosan jelenlétüket, termékeik tervezésénél pedig láthatóan nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy megértsék és kielégítsék az európai, valamint az amerikai felhasználók igényeit, továbbá a minőségellenőrzés hatékonyságán is rengeteget javítottak. Azt is meg kell említeni, hogy a Samsungnál házon belüli tervezés és gyártás (TFT panelek, félvezetők stb) is folyik, ami szintén közrejátszott abban, hogy a vállalat 2000 óta folyamatosan erősödve számos szektorban szerzett piaci elsőséget viszonylag rövid időn belül.
Mielőtt azonban elfogultsággal vádolnának meg bennünket, szeretnénk leszögezni, hogy lehet szeretni és lehet nem szeretni egy gyártót, de el kell ismerni érdemeit, nyilvánvalóan a Samsung nem véletlenül került abba a pozícióba, ahol jelenleg most van. Egy szó, mint száz: a Samsunggal számolni kell, hiszen néha semmi perc alatt tud meglepetést okozni az ellenfeleknek - jó példa erre a Galaxy mobiltelefon-széria.

Visszatérve a bevezetőben említett notebookokra, a gyártó ezen a területen rendkívül óvatosnak tűnik, hiszen idestova több mint négy éve gyártanak notebookokat (mindezt házon belül, nem pedig bérgyártás keretében, kiszolgáltatva a beszállítóknak), de a magyarországi forgalmazást csak 2010 februárjában kezdték meg. Az elvet, miszerint „amit csinálunk, azt csináljuk rendesen” most is követték, mert a forgalmazás megkezdése nem csak egy-egy modell piacra dobását jelentette, hanem megpróbálták mindenki igényét kielégíteni, és ezzel egyidőben a netbookok is elérhetővé váltak. A magyarországi induláskor már működött az országos szervizhálózat, ahol érvényesíteni lehet az 1+1 év jótállást és a 72 órás pixelhiba-garanciát, tehát a garanciális ügyek megoldását sem bízták a véletlenre.
Mindezek ellenére a Samsung friss szereplőnek számít a notebookpiacon, de a hosszú távú cél mindenképpen az, hogy piacvezető pozíciót érjenek el ebben a szegmensben is. A Samsung blog célja mindamellett, hogy erősítse a Samsung jelenlétét a hazai hordozható gépek piacán, hogy a Samsung Electronics Magyar Zrt.-vel karöltve a végfelhasználók közelebbről is megismerjék a vállalat notebookportfólióját, betekintést nyerhessenek a színfalak mögé, továbbá mi és az olvasók egyaránt megoszthassuk a Samsung netbookokkal és notebookokkal szerzett tapasztalatainkat a PROHARDVER! fórumon.

Hogy pontosan milyen témák várhatók a blogon, az legyen meglepetés, de nagy vonalakban annyit elárulhatunk, hogy lesznek helyszíni riportok, interjúk, de terítéken lesznek a technológiák és újdonságok, valamint igyekszünk minél előbb szert tenni azokra a modellekre, amelyek még nem kaphatók, de várhatóan hamarosan elérhetők lesznek a hazai boltok polcain.
Azóta történt
Samsung notebook blog: előtelepített szoftverek V.
Samsung notebook blog: DLNA, másképp
Samsung notebook blog: gépátültetés egyszerűen
Samsung notebook blog: előtelepített szoftverek I.
Samsung notebook blog: hatékony energiagazdálkodás
Samsung notebook blog: ahol a gépek születnek
Samsung notebook blog: amikor nem csak a belső számít
Samung notebook blog: mi várható Samsung Series NotePC fronton?
Előzmények
-
Samsung QX510 - drága vagy, bébi!
Szép, karcsú, ügyes, de nem két fillérbe kerül a koreaiak legújabb 15,6 hüvelykes notebookja.
Galaxy Tab blog: start!
-
Samsung notebook 13,3 hüvelyken
Nálunk járt a nagy koreai gyártó Q330-es, könnyű és vékony laptopja.
-
Kisebb, újabb: Samsung N210
Atomos netbook Samsung alkatrészekkel a Samsungtól.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





