Gyorskeresés
Ramiris Dealer Nap - Kreatív zörejek
Az X-Fi jól hangzó specifikációkkal kecsegtet, és tapasztalatból mondjuk; valóban jól hangzik.
Hirdetés
A Ramiris Dealer Nap egyik záróakkordjaként megtartott Creative-prezentáció első felében kissé megrettentünk, az új csodakártyát, az X-Fi-t reklámozó transzparansek közé beszorult szép számú közönség ugyanis majd háromnegyed órán keresztül csak a száraz technikai adatokkal, és a szokásos marketingkörítéssel szembesülhetett, a PC-s hangkártyák királya csak eztán juthatott szóhoz a teremben elhelyezett hangfalrendszereken, illetve a kikészített fejhallgatókon keresztül.

A prezentáció során az X-Fi mellett szóba került a vállalat médialejátszó flottájának legújabb zászlóshajója, a 3,7 hüvelykes kijelzővel, illetve 30 gigabájtos háttértárolóval szerelt Zen Vision is, amit volt szerencsénk kézközelből is megcsodálni; egyöntetű véleményünk szerint a készülék esélyes lehet arra, hogy egy bemutató írás erejéig hosszabb ismeretséget kössünk vele. A Creative az olcsóbb médialejátszók piacán is gőzerővel készül a karácsonyra, hiszen egyre több család karácsonyfája alá kerül mp3-lejátszó, így a nagykereskedelmi partnerek polcai máris roskadoznak a szerteágazó tudású és felszereltésgű MuVo, ZEN Micro és ZEN Nano Plus lejátszóktól.

Gesztikulált térhangzás
Visszatérve az X-Fi-re; mint ismeretes a Creative augusztus elején négy különböző modellel debütált, melyek közül az abszolút csúcskategóriát az X-Fi Elite Pro képviseli. A csúcskártya valóban kitűnő hangminőséggel büszkélkedhet, a legfőképpen zenészek, zeneszerkesztőknek szánt kártya ennek megfelelően meglehetősen borsos áron kerül az üzletekbe. Az X-Fi Fatal1ty FPS – ahogyan az nevéből könnyűszerrel kikövetkeztethető – elsősorban a játékosok kedvence lesz, míg az X-Fi Platinum és Xtreme Music esetében teljes mértékben a zenei hangzás áll előtérben. A kártyák által támogatott 24-bit Crystalizer funkció, illetve a mellékelt Creative MediaSource 3 szoftver mindemellett a meglévő zenei anyagaikat is felújításának lehetőségével csábítja a vásárlókat – nemcsak minőségbeli javulást eredményezve, de egyidejűleg normalizálva a digitális kollekció hangzását, vagy éppen különféle effektekkel látva el az anyagokat.

Fatal1ty énekel
Az X-Fi-t a hosszúra nyúlt prezentáció végén volt módunk saját fülünkkel is meghallgatni. A zene és az effektek szépen, telten szóltak, bár talán szerencsésebb lett volna valamilyen összehasonlítási alapot teremteni más hangkeltőket (akár a korábbi Audigy sorozat valamelyik tagját) is megszólaltatva. Ennyit a minőségről, igazán kellemes meglepetés a térhatású hangzás demonstrációja tartogatott számunkra, azon belül is elsősorban a fejhallgatón keresztül megszólaló X-Fi nyújtott nagyon meggyőző hangélményt. Szerencsére a kártyákból még a karácsonyi szezon előtt érkezik szállítmány Magyarországra, így a vájtfülű PC-felhasználók már az X-Fi közreműködésével hallgathatják meg Szenteste a „Mennyből az Angyal”-t, akár nyolc hangszóróra lekeverve.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





