Gyorskeresés
Szponzorunk
Pénztárcabarát notebookokat jelentett be az MSI
Az új Classic Value sorozat a gyártó szerint mobilizálni fogja az eddig asztali gépet használókat is.
Három modellel indítja útnak Classic Value sorozatát az MSI. A friss termékcsaládról egyelőre meglehetősen kevés információt tettek közzé, így nem derült ki, hogy a CX700-as, a CX 600-as és a CR400-as notebookok melyik processzorgyártó termékeit részesítik majd előnyben. Mindegyik gépet 16:9 képarányú kijelzővel szerelik fel, a legnagyobb 17,4, a középső 16, a legkisebb pedig 14 hüvelykes megjelenítőt kapott. A CX700-as és CX600-as modellek esetében a kijelzők meghajtásáról egy ATI Mobility Radeon HD 4330-as dedikált grafikus kártya gondoskodik, ami 512 MB-nyi DDR2-es fedélzeti memóriával rendelkezik, a CR400-asban pedig az NVIDIA 8200MG vezérlő teljesít szolgálatot.

A vékony kialakítású mobil számítógépekben az optikai meghajtó szerepét egy kétrétegű lemezekhez is használható DVD-író tölti majd be. A felhasznált merevlemezek típusáról és méretéről egyelőre nem nyilatkozott a gyártó, de valószínűsíthető, hogy a hagyományos változatok kerülnek majd bele. Az új modelleket beépített kártyaolvasóval, 1,3 megapixeles webkamerával és mikrofonnal is ellátják.

A CX700-as 3, a CX 600-as 2,5, míg a CR400-as 2,2 kg-ot nyom a mérlegen akkumulátorral együtt, amelynek kímélése érdekében egy gombnyomásra változtatható energiagazdálkodási funkciót is beépítettek, ami öt lépcsőben szabályozza a notebookok energiafelvételét. Az MSI egyelőre nem jelölte ki az új notebookcsalád megjelenésének idejét és a várható árakról sem számolt be.
Azóta történt
Előzmények
MSI notebookok és netbookok a CeBIT-en
Termékáradat az MSI-től
Színes egyéniségek az MSI-től
Újabb "szórakoztató" MSI notebook érkezett
Még egy elegáns MSI játékgép
Tovább bővült az MSI Gaming notebook széria
MSI notebook bőrkötésben
Újabb AMD processzoros notebook az MSI-től
MSI PR621 – notebook üzletembereknek
MSI Bravo EX620 – szórakozz!
MSI EX705 17 colos kijelzővel
Kompakt 12 colos MSI notebook
Bővül az MSI Gaming család
1,8 kilogrammos mobiliroda az MSI-től
HRP dealernap 2008: Apacer, MSI
17 colos MSI notebook érkezik
Divatos MSI notebook AMD motorral
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Shin Megami Tensei IV teaser
Meglepetés az Atlus-tól és a Famitsu-tól.
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.






