Gyorskeresés
Szponzorunk
Pentagon - IPv6 2008-ban?
Az amerikai védelmi minisztérium már az internet-protokoll jövőjéről tárgyalt.
Hirdetés
A jelenleg használatos IPv4-et az IPv6 váltja majd föl, ám eddig kérdéses volt, hogy konkrétan mikortól. Az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon június 13-án, pénteken az IPv6 internet-protokoll jövőjéről és jelentőségéről tartott megbeszéléseket.
John Stenbit, a Pentagon információ-technológiai vezetője hangsúlyozta, hogy a hadügyminisztériumban jelenleg futó projekteket már most képessé teszik arra, hogy később akár az IPv6 alatt is futhassanak. Az IPv6-ra való átállás a Pentagon szerint 2008-ra fejeződik be teljesen és a védelmi minisztériumban azt várják az új internet-protokolltól, hogy az eddigieknél rugalmasabb és problémamentesebb lesz. 2008-ig a kutatóknak és fejlesztőknek van még egy pár esztendejük arra, hogy ezeknek az elvárásoknak megfeleljenek.

Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!