Gyorskeresés
Szponzorunk
A Panasonic lándzsát tör az egységes 3D szemüvegek mellett
A M-3DI szabvány mögé olyan cégek sorakoztak fel, mint a ViewSonic, a Hitachi vagy a Mitsubishi.
Hirdetés
Egyes vélemények szerint a háromdimenziós tartalmak megjelenítésére képes eszközök áttörésének egyik legnagyobb akadálya az volt, hogy az egyes gyártók, illetve készülékek által használt transzmitterek és szemüvegek nem voltak kompatibilisek egymással. Példának okáért egy Panasonic tévéhez vásárolt Panasonic aktív shutteres szemüveget egyszerűen nem lehet használni egy 3D-s notebooknál, projektornál vagy más gyártó által gyártott tévénél.

Ezt elégelte meg korábban a CEA, (Consumer Electronics Association – Szórakoztatóelektronikai Szövetség), amely létrehozott egy munkacsoportot a fejetlenség megszüntetése érdekében. Ám a kezdeményezést nem igazán támogatták a gyártók, így az szépen lassan elhalt.
A Panasonic háza táján is hasonló gondolatokat szövögetnek. A japán konszern ennek érdekében összeállt a 3D megjelenítés specialistájának számító Xpanddel, azzal a céllal, hogy kidolgozzanak végre egy egységes szabványt. Mindenesetre okosabban láttak neki a dolognak, mint a CEA, hiszen számos meghatározó vállalat támogatását szerezték meg, így a partnerek közé tartozik a Hitachi, a Mitsubishi, a Seiko, a Funai, a ViewSonic és a Hisense is. Ebből persze az is látszik, hogy az élvonalbeli piaci résztvevőkkel egyelőre nem sikerült megegyezni, ami a későbbiekben még gondokat okozhat.
Az mindenesetre világos, hogy a jelenlegi állapot fennmaradása tovább hátráltatja a 3D elterjedését. Persze az is igaz, hogy idővel egyre inkább teret hódítanak a passzív, illetve szemüveg nélküli megoldások. Tehát elképzelhető, hogy mire kifutná magát a dolog, a probléma már magától meg is oldódott.
Előzmények
Tévézés a medencében vagy a cápák közt
CES 2011: ráugrik a Panasonic a kisméretű 3D tévékre
Passzív 3D-re épülő tévékkel robbant a Vizio
-
P50VT20: térbe visz a Panasonic
Kipróbáltuk az idei csúcsmodellt, a Panasonic TX-P50VT20 Full HD 3D plazma tévéjét.
Új 3D-s plazma sorozat a Panasonictól
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





