Hirdetés

Az OUYA a Xiaomi partnere lesz Kínában

Az elmúlt év nyarán megjelent OUYA eltökélte, hogy beveszi a kínai piacot is, amit elsődlegesen a nemrég feloldott konzoltilalom tesz lehetővé. Az OUYA androidos megoldása ugyanis a saját alkalmazásboltja, illetve az alkalmazott üzleti modell következtében konzolnak számít, így szó sem lehetett a Kínában történő értékesítésről.

Utóbbi ugyan most sem változik meg lényegesen, mivel az OUYA egy másik stratégiát választott a kínai piac meghódítására. Ebben a projektben a Xiaomi lesz a partnerük, a hardveres alapot pedig a MiBox és a MiTV szolgáltatja. Az OUYA ezekhez a termékekhez az áruházát adja hozzá, tehát ez az egész koncepció felfogható az OUYA Everywhere program kiterjesztésének. Utóbbi már lehetővé teszi, hogy a cég fejlesztőpartnerei más konzolokra is átvigyék a tartalmat, és ennek a részévé vált Xiaomi is az említett androidos eszközökkel.

A cél nem csak a kínai piac megdézsmálása, hanem a kínai játékfejlesztők megnyerése is, hiszen az OUYA üzleti modellje igen kedvező a kisebb, független stúdiók számára. A Xiaomi segítsége különösen kedvező ebből a szempontból, hiszen igen ismert márkanévről van szó, és a cég termékeit veszik is Kínában, tehát az OUYA Everywhere program kiterjesztésével gyorsan bővülhet a megcélozható eszközök száma. Ez csábító lehet a potenciális fejlesztők számára is.

Az OUYA saját konzolja valószínűleg nem jelenik meg Kínában, hiszen sokkal egyszerűbb és kevésbé kockázatos egy saját a termék bevezetése helyett a már ismert cégek eszközeit támogatni az OUYA Everywhere partnerprogrammal.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés