Gyorskeresés
Őszi Hewlett-Packard-termékdömping
A saját iPod mellett új multimédiás készülékek egész sora jelenik meg.
Hirdetés
A Hewlett-Packard mind nagyobb hangsúlyt fektet a számítástechnika és a szórakoztatóipar összefonódását segítő (illetve azt szignalizáló) készülékekre, ezt bizonyítja az is, hogy új termékeit a vállalat által szponzorált hétvégi MTV Video Music Awards díjátadóján mutatta be.
A számtalan új termék közül talán a HP iPodját övezi a legnagyobb figyelem. A lejátszó csak annyiban különbözik az eredeti készüléktől, hogy az Apple mellett a HP logóját is hordozza. A két vállalat közötti üzlet értékét az adja, hogy az Apple egy hatalmas új terjesztési csatornát nyert, míg a HP a világ jelenlegi legnépszerűbb online zeneboltját támogató lejátszót vehette be portfoliójába. A kísérlet kimenetele egyelőre bizonytalan, hiszen az elmúlt hónapokban több gyártó is bejelentette konkurens lejátszóit, a Sony és a Microsoft pedig nemcsak hardverrel, hanem bőséges zenei kínálatot nyújtó internetes szolgáltatással is jelentkezik.
A HP iPod szeptember közepén jelenik meg az üzletekben; a 20 GB kapacitású merevlemezzel készülő típus 299 dolláros, a 40 GB-os változat pedig 399 dolláros áron. A lejátszóhoz a HP nyomtatható „tetoválásokat” is árusít, amelyekkel a készülék megjelenését egyéni ízléséhez igazíthatja tulajdonosa – ezek a fóliák persze könnyen el is távolíthatók.

Egy hamisítatlan HP iPod
A Digital Entertainment Center a tehetősebb vásárlókat célozza meg, és egyetlen, a nappaliba is tökéletesen illő készülékben egyesíti a különféle digitális tartalmak (fotó, videó, tévé és zene) kezeléséhez, tárolásához szükséges funkciókat. A berendezés számítógépekkel is összeköthető, akár vezeték nélküli hálózaton is.


Digital Entertainment Center
A nagyfelbontású mozgóképek élvezetét a HP új 42 hüvelykes HDTV-plazmamonitora, szintén 42 hüvelykes EDTV-plazmája, valamint 26 és 30 hüvelyk képátlójú LCD-tévéi garantálják. Ezenkívül egy kivetítővel is gazdagodott a termékpaletta: az Instant Cinema Digital Projector ep9010-ben integrált DVD-lejátszó és 5.1 csatornás hangrendszer is helyet kapott. A kombinált megoldások sora azonban ezzel nem ér véget: a Pavilion dv1000 Entertainment Notebook-széria az Intel Centrino-technológiájára alapozva kínál széleskörű multimédiás képességeket – zenehallgatáshoz vagy filmek megtekintéséhez nem szükséges elindítani az operációs rendszert.

Pavilion dv1000 Entertainment Notebook
A gyártó a digitális képalkotás területén is több újdonsággal jelentkezik. Korábban már beszámoltunk a szeptembertől elérhető hordozható Photosmart 325 és 375 fotónyomtatókról. A nagyobb teljesítményű printerek választékát gazdagítja a Photosmart 8450, amelyben nyolcféle tinta használható a színgazdag nyomatok készítéséhez. A modell hálózati kapcsolattal és 2,5 hüvelykes kijelzővel rendelkezik. Ugyancsak számos funkciót kínál a Photosmart 2710, amellyel nyomtatni, szkennelni, másolni és faxolni is lehet; beépített memóriakártya-olvasóval, továbbá IEEE 802.11b/g Wireless LAN és Bluetooth interfésszel is ellátták. A nyomtatók képességeinek minél jobb kiaknázása érdekében a HP új fotópapírokat és festékpatronokat is piacra dob – ez utóbbiak Vivera Ink néven kerülnek forgalomba, a HP ugyanis ezzel a márkanévvel is erősíteni kívánja pozícióját az utángyártott patronokat, töltőkészleteket kínáló gyártók által fenyegetett piacon.
Végezetül egy 4,1 megapixeles kameráról kell szót ejtenünk. A Photosmart R607 kompakt házban kapott helyet, szolgáltatásai pedig elsősorban a digitális fotográfiával most ismerkedőket segíthetik jó minőségű felvételekhez.

Photosmart R607
Azóta történt
-
Airis: DivX-kompatibilis DVD-lejátszó
Az alsó árkategória egyik képviselőjét mutatjuk be, amely számos tömörítési formátummal elboldogul és magyarul is tud.
HP: új monokróm lézernyomtatók
JVC Everio kamerák merevlemezzel
Benq: multimédiás Centrino-notesz
Iomega fájlszerver Wi-Fi kapcsolattal
Hewlett-Packard: négy új fotónyomtató
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Shin Megami Tensei IV teaser
Meglepetés az Atlus-tól és a Famitsu-tól.
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.





