Gyorskeresés
Októberben érkezhet a Tegra 3
A Kal-El kódnevű fejlesztésre épülő első tabetek még az idén megjelenhetnek, míg az okostelefonok debütálása leghamarabb a következő év elején lehetséges.
Hirdetés
A friss iparági információk szerint az NVIDIA Tegra 3 névre keresztelt fejlesztése várhatóan októberben mutatkozik be, és az első tablet, vagy esetlegesen tabletek még idén piacra kerülhetnek. A vállalat a Computexen már részletezte, sőt élesben is bemutatta, hogy mit tud az új lapka, továbbá számos játékkal is készülnek a jobb eladhatóság érdekében.
A termékek végleges mintáinak szállítása várhatóan még ebben a hónapban megkezdődik, így elegendő idő áll a partnerek rendelkezésére, hogy az őszi startra felkészüljenek. A pletykák szerint az Asus Eee Pad Transformer 2 lehet az első olyan tablet, ami a Tegra 3-ra épülhet.

Az okostelefonok esetében egy alacsonyabb fogyasztású változat lesz bevetve, és ez a lapka idén már nem debütál, vagyis leghamarabb 2012 elején lehet Tegra 3-ra épülő okostelefonhoz jutni.
Természetesen a Tegra 3 továbbra is az Androidra épít, de akár a Windows 8 is futtatható lesz rajta, ám a hírek szerint az NVIDIA a Tegra 4-gyel készül a Microsoft új operációs rendszerére.
Azóta történt
Felboncolták és lefotózták az ASUS Transformer Prime tabletet
Hamarosan lesz ASUS Transformer Prime és Padfone tablet is
Négynél több processzormagot rejt a Tegra 3
A Tegra 3 ott lesz a Microsoft Build konferencián
A GeForce szoftveres csapata készíti a Windows 8-as drivert a Tegrához
Bemutatkozott a Pandigital tablet triója, a Star, a Nova és a Planet
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





