Gyorskeresés
Szponzorunk
Két változatban kerül piacra az NZXT Tempest 410
Az alapmodell mellett az Elite jelzésű ház plexi oldallapot kap.
Hirdetés
Az NZXT bejelentette a Tempest 410 nevű házcsaládját, melyben két termék lesz elérhető. A teljesen feketére festett, 7,8 kg-os házak ATX vagy microATX méretű alaplapot fogadnak, és három darab 5,25, illetve nyolc 3,5 hüvelykes rekeszt kínálnak. Az utóbbi meghajtók a szokásoknak megfelelően rejtett fiókba helyezhetők.

NZXT Tempest 410 alap és Elite verzió [+]
A 481 x 496 x 215 mm-es házakban a meleg levegőt a hátul elhelyezkedő 12 cm-es ventilátor távolítja el, míg a hűvös légáramlatokat az elöl található két darab, szintén 12 cm-es légkavaró szolgáltatja. Mindegyik egység 1200 fordulatot tesz meg percenként. A tornyokon az I/O panel elöl kapott helyet, és a hangkimeneten, illetve a mikrofonbemeneten kívül három darab 2.0-s és egy 3.0-s USB csatlakozóval rendelkezik. A gyártó a processzorhűtő egyszerűbb szereléséhez, valamint a kábelek ízléses elhelyezéséhez biztosította a megfelelő kivágásokat, emellett a vízhűtő csövei is utat találnak majd az erre kialakított nyílásokon keresztül.

A NZXT a termékek szállítását még a nyáron megkezdi. A Tempest 410 80 dollárért vihető majd haza, míg a plexi oldallappal felszerelt Elite jelzésű változatért 90 dollárt kell fizetni.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





