Hirdetés

Vége a BCLK tuningnak a Skylake platformon?

Az ASRock egyes alaplapjaihoz már olyan – egyébként frissített CPU mikrokódot is tartalmazó – BIOS-t adott ki, amiben a korlátlan BCLK tuning funkciót elveszik. A szóban forgó gyártó alaplapjai esetében ez a funkció a Sky OC névre hallgat, és a szorzózárral ellátott Skylake processzorok tuningjára szolgál a régi klasszikus recept szerint: a külső órajel, a BCLK növelésével. A mostani lépés hátterében az állhat, hogy a korábbi non-Z OC példájára most is kihúzták a gyufát a gyártók az Intelnél.

SkyOC – lehet, hogy a múlté
SkyOC – lehet, hogy a múlté (forrás: AsRock) [+]

A processzoróriás a partnerek efféle akcióját természetesen nem nézi jó szemmel, hiszen nem véletlenül helyeztek el tuningolható, szorzózáruktól megszabadított felső kategóriás chipeket a termékpalettán. Másrészt a kisebb teljesítményű processzorok tuningolása az erősebb modell vásárlása helyett komoly anyagi hátrányt is jelenthet a kék óriásnak, így aggodalmuk jogos. A friss Skylake Pentium és Celeron központi egységek így is korrekt ár-érték arányt kínálnak, a legtöbb feladatra elegendők is, de az Intel úgy tűnik, nem kíván ingyen többet nyújtani, még ha jelentős korlátozással működött is ezidáig a tuning ilyen formája. Az sem volt utolsó szempont, hogy a BCLK-s tuninggal az árpaletta alján levő négymagos i5-öt könnyedén a csúcs i7 tuningolatlan teljesítménye fölé lehetett tornászni.


Vége az olcsó tuningnak (forrás: XFastest) [+]

Szemfüles külföldi oldalak már korábban is meglengették a hírt, hogy ez bekövetkezhet, később konkrétabb jelek is felszínre kerültek a felhasználók szemszögéből nézve mindenképpen sajnálatos lépés kapcsán. A hír természetesen a szaksajtóban futótűzként terjedni kezdett. A terhelés során hibázó Skylake chipek mikrokód frissítéssel való orvoslását taglaló hírünk hozzászólásai között több fórumozónk is valószínűsítette, hogy az érkező mikrokód egyben a BCLK tuningot is tilthatja majd. Nekik lett sajnos igazuk, egyes ASRock alaplapoknál már feltűnt ez a megoldás. Természetesen biztosra vesszük, hogy a háttérben nem az áll, hogy az alaplapgyártó önként, mosolyogva végzi ezt el, de a részletekről egyelőre nem állnak rendelkezésre további információink. A többi gyártó álláspontja szintén nem ismert még számunkra, azonban a terméktámogatás weboldalán az ASRock alaplapokkal rendelkezők ellenőrizhetik, milyen frissítések találhatók szeretett deszkájukhoz. A teljesség igénye nélkül néhány modell, ami érintett: Fatal1ty Z170 Gaming K6+, Z170 Extreme6, Z170 Extreme4+ és Z170 Extreme4. A tajvani gyártó weboldaláról is lekerült a korábban elérhető, ezzel foglalkozó szeglet, a főoldalra irányít át az eddigi SkyOC link.

Kerek-perec elismerik, hogy vége...
Kerek-perec elismerik, hogy vége... (forrás: AsRock) [+]

Mindenesetre aki a későbbiekben BCLK-val szeretne Skylake-et tuningolni, a megfelelő BIOS-t az alaplapjához időben szerezze be, mert nem mondható meg, meddig lesznek a korábbi – túlhajtást lehetővé tevő – változatok elérhetők. Természetesen a fentiek a Z170 PCH-val szerelt alaplapokba helyezett K-s processzorok tuningolási lehetőségét nem érintik.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés