Növeli a részesedését az ATIC a GlobalFoundriesban

  • (f)
  • (p)
Írta: Abu85 | 2010-03-09 12:45 | Forrás: PROHARDVER!

A vállalat a bérgyártó 70%-át szeretné magáénak tudni.

A GlobalFoundries néven ismert bérgyártó kicsivel több mint egy éve jött létre, mivel az AMD leválasztotta a gyárait, megszabadulva ezzel az üzemek által termelt veszteségek jelentős részétől. A beruházó ATIC (Advanced Technology Investment Company) az újonnan alakult cég 65,8%-át birtokolta, ám mára ez az érték elérte a 68%-ot. Az Intellel kötött béke és a keresztlicenc-szerződés felújítása lehetővé teszi az AMD-nek a gyárak teljes leválasztását, hiszen a kisebbik processzorgyártó mostantól ott gyárthat x86 kompatibilis processzorokat, ahol akar.

Az ATIC az elmúlt évben a Charteredet is bekebelezte, ám ez láthatóan nem volt elég a vállalat nagyra törő terveinek, így további részesedést szeretnének vásárolni a GlobalFoundriesban. A tervek szerint az év második negyedévére az ATIC már 70%-át fogja birtokolni a gyáraknak, aminek köszönhetően az AMD tulajdonrésze tovább apad. Ibrahim Ajami, az ATIC elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az elkövetkező két-három évben a megmaradt részesedést is meg szeretnék szerezni a partnerüktől.

A GlobalFoundries a tervek szerint meg szeretné duplázni a gyártókapacitását, amire a vállalat 2-3 milliárd dollárt szán. A drezdai gyár jelenleg havonta harmincezer darab 300 mm-es wafert dolgoz fel, ám ezt az értéket két éven belül hatvanezerre növelné az ATIC. Természetesen a közel 5 milliárd dollárba kerülő New York-i gyár építése is folyamatban van, mely előreláthatólag 2012-re készül el.