Érdekes kiegészítővel rukkolt elő a főleg házairól ismert NZXT. Ezúttal azoknak kíván megoldást nyújtani, akik egy jó áttekinthető, könnyen kezelhető hűtés vezérlőt szeretnének, de a számítógépházban már nincs bővítőhelyük egy 5,25-ös modul beszerelésére. A Sentry LXE erre tökéletes lehet, hiszen egy külső egységről van szó, ami ugyan most az asztalról fog némi helyet elvenni, viszont legalább így egy méretes, színes érintőkijelzővel láthatták el. A szálcsiszolt alumínium burkolatba zárt Sentry-n nyomon követhető a házba szerelt ventilátorok fordulatszáma, a hőmérsékletek, amihez öt-öt érzékelő és az összeköttetést biztosító bővítőkártya áll a felhasználók rendelkezésére. Ezen felül kijelzi a dátumot, időt, a hét napját is. Az NZXT látványos Sentry LXE készüléke hamarosan kapható lesz, az ára 60 dollár.
A napokban hivatalosan is bejelentett Cooler Master V6 GT mellett egy hasonló kialakítású, bár kicsit nagyobb hűtő is napvilágot látott a cég kínálatában, amely szimplán a V6 nevet kapta. A szám természetesen a hőcsövek mennyiségére utal, a kialakítás pedig nem meglepő módon egy gépkocsi motorjára emlékeztet. A 6 mm átmérőjű réz csöveken aszimmetrikus alumínium lamellák sorakoznak, amik közül DynaLoop csapágyas, 120 mm-es, vörös LED-es ventilátor távolítja el a meleg levegőt.
A légkavaró fordulatszáma 800 és 2200 rpm között szabályozható, zajkeltése ekkor minimum 15, maximum 38 dB(A) -s lehet. A V6 tömege 805 grammos, méretei pedig 131,5 x 120 x 165 mm-esek. Felszerelhető az LGA775, 1156, 1366 és az AMD AM2(+), AM3 foglalatok mindegyikére. Az ára még ismeretlen, de megjelenése pár héten belül várható már.
Az Arctic két új terméke az előzők után kicsit komolytalannak tűnik, de ezúttal is ventilátorokról van szó, amik célja a hűtés. Igaz, nem feltétlenül a gép hűtése, hanem inkább a felhasználóé. A nyári kánikulában igen hasznosak bizonyulhat az Arctic Breeze Pro és a Breeze Mobile. A Pro modell egy USB-ről üzemelő asztali szélkerék, ami egyúttal négy portos USB hubként is használható. A nagyobb energiaigényű eszközök ellátására tápegység is kapcsolható hozzá. A feje tekergethető, forgatható, bármilyen szögbe be lehet állítani. A 92 mm-es ventilátor fordulatszáma 800-tól 1800 rpm-ig szabályozható is. 15 euróba kerül ($20).
A Breeze mobile egyszerűbb kialakítású, de feladata ugyanaz. Ez csupán egy USB csatlakozóból, a flexibilis szárból és a 92 mm-es ventilátorból (1700 rpm) áll, így notebook mellé tökéletes lehet, utazás közben jó szolgálatot tehet. Az ára 8 euró ($10).