Frissített Cooler Master, olcsó Xilence és szabályzó a Zalmantól

  • (f)
  • (p)
Írta: ndavid | 2009-11-12 16:51 | Forrás: PROHARDVER!

A hűtők sora folytatódik: a CM ad a vásárlók véleményére, javította népszerű modelljeit.

A Cooler Master – hallgatva a felhasználók visszajelzéseire – kicsit felújította két hűtőjét, a Hyper TX3-at és a Hyper 212-t. Az új verziókat a nevük mögé rakott „G1”-ről lehet felismerni, tehát az RR-910-HTX3-G1 és az RR-B10-212P-G1 modellt kell keresnie annak, aki már a frissített változatokat szeretné beszerezni.


Balra az új, jobbra pedig az előző talp

A gyártó elsősorban a hűtőblokk processzorral érintkező felületét tervezte át. Az alap TX3-nál a hőcsövek és a CPU borítása között egy nagyon kis árok volt, ami a hővezető pasztát hivatott összevonni, ám ezt most eltávolították, és teljesen szintbe hozták az egészet. Emiatt a felesleges paszta nem gyűlik fel. Átdolgozták a ventilátor felfogatórendszerét is. Nagyobb vájatok kerültek a lamellák oldalába – ahova a légkavaró fém rögzítőfülei akaszthatók be –, hogy a cég műanyag ventilátorrögzítő kerete is rászerelhető legyen. Továbbá az új változatra már mindkét oldalra rakható egy-egy szélkerék. A G1-es verziók már világszerte kaphatók. Érdemes lehet már ezeket a típusokat keresni, hiszen áruk az elődökéhez képest egy centet sem változott, ugyanúgy 30, illetve 20 dollárba kerülnek.


Balra a régi, jobbra az új változat

A Xilence Technology egy elég egyszerű, alapkategóriás hűtőt mutatott be. A 4ALL.R3 a szokásos formát követi, hőcsőből azonban mindössze kettő jutott neki. A foglalatok közül minden újabbal kompatibilis, tehát rászerelhető az LGA775, 1156, 1366, illetve az AMD AM2(+) és AM3 tokozású processzorokra. A 92 mm-es ventilátorral ellátott Xilence hűtője 20 eurós áron kapható.

Xilence
Xilence 4ALL.R3

A Zalman egy érdekességgel állt elő, egy fordulatszám-szabályzóval a processzorhűtők számára, ami PWM Mate Fan Controller néven kerül forgalomba. A PWM-alapú (pulse-width modulation) szerkezet a ventilátor sebességét nem a feszültség változtatásával szabályozza, hanem magát a motort látja el a megfelelő impulzusokkal. Az előnye ennek, hogy sokkal precízebben lehet irányítani a tempót akár kézi beállítással, akár az automatikára bízva. A készülékre a négytűs csatlakozókat kell rákötni, így a hűtő sebessége 25 és 100% között változtatható. Egy távirányítóval vezérelhetjük a működését, amin visszajelző LED-ek, módváltó gomb és egy forgatható szabályzó tárcsa található.

Zalman
Zalman PWM Mate Fan Controller

A PWM Mate Fan Controller egyelőre a Zalman CNPS-10X sorozatú hűtőihez jár csak, külön nem kapható még, bár később minden bizonnyal egymagában is megvásárolható lesz. Egyes források szerint hamarosan Európában is hozzá lehet majd jutni 11 euróért.