Blu-ray vs. HD DVD: eldördült a startpisztoly

  • (f)
  • (p)
Írta: Renwick | 2006-02-20 17:10 | Forrás: Reuters

Az AACS ideiglenes változata már licencelhető, így mégis időben jöhetnek az első lejátszók és filmek.

A következő generációs optikai adattároló-szabványoknak megfelelő lejátszók, illetve az új médiumokon kiadott filmek mégis az eredetileg tervezett ütemben kerülhetnek piacra a tengerentúlon, jóllehet múlt héten az ezzel kapcsolatos utolsó reménysugár is veszni látszott, amikor az érintett feleknek többszöri próbálkozás után sem sikerült megalkotni az AACS (Advanced Access Content System) másolásvédelmi eljárás végleges változatát. A szabványt létrehozó, gyártókat és a stúdiókat magába tömörítő szervezet (AACS LA) végül átmeneti megoldásként szombaton, maratoni tárgyalás után elfogadta a véglegeshez közel álló, v0.91-es ideiglenes AACS-specifikációt, egyben licencelhetővé tette a technológiát, ezzel elgördítve a nagy felbontású műsoros lemezek, illetve az ezekhez készülő lejátszók gyártásának útjában álló utolsó komoly akadályt.

A szabvány tehát még nem tekinthető véglegesnek, ugyanakkor a döntés értelmében a gyártókhoz egy héten belül eljuthatnak a lejátszók, illetve a lemezek gyártásához szükséges kulcsok, melyek az alappilléreit jelentik majd az AACS másolásvédelmi rendszernek. A határozat a jelek szerint még éppen időben született; az Egyesült Államokban a mai nemzeti ünnepet követően holnap kezdetét veszi a Toshiba több mint 40 várost érintő „kampányturnéja”, mellyel a HD DVD szabvány oszlopos tagjának, egyben fő létrehozójának tekintetett japán gyártó igyekszik saját rendszerét népszerűsíteni. A turné során demózott két asztali lejátszó a Toshiba tervei szerint márciusban kerülhet forgalomba, míg az első filmek március 28-án jelenhetnek meg a boltok polcain a Warner Home Video, a Paramount Pictures és a Universal Studios kiadásában.

A Toshiba holnap megkezdődő hadjáratára egyelőre nem reagált érdemben a rivális Blu-ray szabványt gondozó Blu-ray Disc Szövetség; a prominens gyártónak számító Samsung, illetve Pioneer továbbra is májusra datálja lejátszói piaci debütálását, ennél konkrétabb dátum viszont egyik gyártó részéről sem hangzott el. Mindazonáltal szakértők szerint a Toshiba lépésének sem tulajdonítható egyelőre túlzott jelentőség, a két ominózus lejátszó ugyanis bizonyos korábban tervezett „interaktív funkciókat” nem fog kezdetben támogatni, ezeket csak egy későbbi firmware-frissítés által „tanulják” majd meg az eszközök, ami legalábbis megkérdőjelezi, hogy valóban piackész termékekről van szó.