Megújul és átalakul az Acer teljes notebook-kínálata

Mint azt már blogunk keretein belül az új notebookok kapcsán többször is megemlítettük, a megújulás útjára lépett az Acer. Ennek érdekében kénytelen volt átalakítani notebook portfólióját, hogy az teljes mértékben illeszkedjen a megújult arculatba. Elsőként az Aspire sorozatot gyúrták át, ami mostantól alapvetően az S, M és V szériából tevődik össze.

Az ismerős S széria

Az Ultrabookokat gazdagító S széria már ismerős lehet, hiszen az S3-951 már a megjelenésekor megfordult tesztlaborunkban. Ennek a modellnek érkezik nemsokára a továbbfejlesztett, finomított változata S3-391 jelzéssel, mely szürke helyett enyhe arany színű külsőt öltött, a billentyűzetet pedig – szintén szürke helyett – feketére festették. A 13,3"-es méret és az 1,35-1,4 kg-os tömeg változatlan, és látszólag a technikai paraméterek sem változtak, ugyanakkor az alaplapon lecserélődött a chipkészlet. Ennek köszönhetően az új Intel Ivy Bridge processzorok fogadására is alkalmassá válik az S3 széria, továbbá ennek pozitív járuléka, hogy az USB 2.0-s kapuk 3.0-ra cserélődtek.


Acer Aspire S3-391 [+]

A pontos konfigurációk letisztázása egyelőre folyamatban van, de az már biztos, hogy az első generációhoz hasonlóan HDD/SSD hibrid és pusztán SSD-s megoldás is kapható lesz.

Az S3 mellé érkezik a szintén 13,3"-es S5 is, mely a maga 11 mm-es vastag alumínium-magnézium házával, 1,35 kg-os tömegével és rendkívül igényes külső kialakításával a CES 2012 alkalmával számos díjat besöpört. Többek között az USB 3.0 és Thunderbolt portokkal megbolondított kivezetéseket rejtő, hátoldalon gombnyomásra lenyíló MagicFlip I/O is elnyerte a közönség tetszését.


Acer Aspire Timeline Ultra M3 [+]

Akkumulátora természetesen beépített lesz, amely 6,5 órás üzemidő elérését is képes biztosítani, készenléti módban pedig 50 napig bírja szuflával. Csúcskategóriás notebookról lévén szó, az Aspire S5 Ivy Bridge processzorral kerül majd a piacra.

Még több Ultrabook az M családban

A sor a Timeline Ultra M szériával folytatódik, melyről szintén írtunk már egy előzetest (és a teszt is folyamatban van). Az M széria gyakorlatilag az Aspire Ultrabookok családját bővíti ki, ugyanakkor alapvetően más típusú notebookokról van szó, mint amilyen az S3. Az Aspire M3 és M5 készülékek ugyan nagyobbak (rendre 15,6 és 14"-esek, 2,3 és 2 kg-osak), de továbbra is nagyon vékonyak, jellemzően 20 mm alatti vastagsággal rendelkeznek. Felszereltségük azonban túltesz az S3-on, mivel az SSD/HDD hibrid tároló megoldáson felül optikai meghajtóval és opcionálisan dedikált NVIDIA GeForce GT 640M grafikus vezérlővel érkeznek.

Acer Aspire Timeline Ultra M3
Acer Aspire Timeline Ultra M3 [+]

Alapjukat az új S3-hoz hasonlóan az Intel 7-es szériába tartozó lapkakészlet alkotja, tehát az Ivy Bridge processzorokkal való kompatibilitás adott, így ezek nyártól már az új APU-val lesznek elérhetők, míg addig az Aspire M3/M5 Sandy Bridge processzorral került a boltokba. A két változatnál a képernyőméreten felül lényeges különbség, hogy az M3 fekete, míg az M5 ezüstszínű alumínium burkolatot kap. Ultrabookokról lévén szó, az M3/M5 alvó állapotból 1,5 mp alatt képes visszatérni, és (a Timeline minősítés révén) beépített akkumulátoruk 8 óránál hosszabb üzemidő elérésére is lehetőséget ad.

V sorozat: ultra vékony és megfizethető notebookok

Az olcsóbb notebookok az Acer V sorozatában foglalnak helyet, azonban ezt két részre tagolták. A V5 sorozat alatt érkeznek azok a vékony és könnyű notebookok, melyek a gyakorlatban nem rendelkeznek Ultrabook minősítéssel. A gyártó szabadon variálhatja a hardvert, nincs kötve a szigorú Intel specifikációkhoz, tehát olcsóbb konfigurációk felépítésére is lehetőség van, ugyanakkor az ultraalacsony feszültségű processzor ez esetben is alapkövetelmény.

A V5 11,6", 14" és 15,6"-es méretben érkezik rendre 15, 21 és szintén 23 mm-es vastagsággal, illetve 1,38-1,5 kg, 2,1 kg és 2,3 kg-os tömeggel. Ennél a modelleknél már felbukkan az üvegszálas burkolat, mellyel a gyártók az Ultrabookoknál alkalmazott drága alumíniumot akarják felváltani. Az Acernél természetesen gondoltak az új anyag használatakor esetlegesen felmerülő hűtési problémákra is, ezért ennek kiküszöbölésén is rengeteget dolgoztak. További jó hír, hogy a tervezésnél külön figyelmet szenteltek az ergonomikus kialakításnak, így a 11,6"-es modellt leszámítva a portok mindegyike a ház bal oldalára került, így jobb oldalra csak az ODD és Kensington zár foglalata került.

Acer Aspire V3 sorozat
Acer Aspire V3 sorozat [+]

A legkisebb képátlójú modellt leszámítva mindegyik gépben lesz optikai meghajtó, és opcionálisan NVIDIA GeForce GT 620M dedikált grafikus vezérlővel egészülnek ki. A kijelző ebben a szériában is TN+film lesz, mérettől függetlenül 1366x768-as felbontással, fényes felülettel. A V5 sorozat gépei számos színkombinációban és felületi mintával rendelhetők lesznek, így a hagyományos szürke-ezüst-fekete kombináción felül vidámabb külsejű notebookok felbukkanása is várható.

A kínálat alján, mintegy belépő szinten a V3 foglal helyet. Ahogy az a típusszámozásból is sejthető, a V3-471, V3-571 és V3-771 rendre 14, 15,6 és 17,3"-es notebookokat takarnak, méghozzá az NDA lejárta után Ivy Bridge platformon (addig Sandy Bridge-dzsel), akár négymagos processzorral, legfeljebb 16 GB DDR3 memóriával, dupla merevlemezzel (utóbbi kettő csak a 17,3"-es variánsban) és Blu-ray meghajtóval. Ennek köszönhetően mindegyik modellben megtalálható lesz az új generációs Intel grafikus vezérlő, és opcionálisan NVIDIA GeForce GT 630/640/650M is elérhető lesz, maximum 2 GB VRAM-mal. A 14 és 15,6"-esek esetében 1366x768 pixeles, míg a 17,3"-esnél 1600x900 képpont megjelenítésére alkalmas kijelzőre számíthatunk.

Acer Aspire V3-471
Acer Aspire V3-471 [+]

Természetesen az USB 3.0-s portok, a Gigabit Ethernet, az IEEE 802.11b/g/n és Bluetooth 4.0+HS, a HD webkamera és a headsetekkel kompatibilis jack csatlakozó az alapfelszereltség része, akárcsak a szigetes billentyűzet és a multi-touch érintőpad. Az arany, fekete és szürke színekben megjelenő V3 notebookok felbukkanása az Ivy Bridge APU hivatalos bejelentése után várható, addig természetesen árakat sem kapunk.

Végezetül ejtsünk pár szót az Aspire One netbookokról is, melyek ebben az évben továbbra is velünk lesznek, de ezen a téren nem számíthatunk meglepetésre. Az egyetlen idei modellt, a Cedar Trail-re épülő D270-et már bemutattuk, új variáns érkezése pedig egyelőre nincs kilátásban.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények