Acer blog: Predator Z650 projektor a házban

Kissé furcsán hangzik a gamer projektor kifejezés, hiszen mi olyat tudhat egy vetítő, amitől gamer lesz? Nos, erre nem biztos, hogy könnyű lesz válaszolni, mindenesetre az tény, hogy a termékkategória létezik, hiszen az Acertől származó Predator Z650 pontosan ebbe a szegmensbe sorolja be magát.


[+]

A kategóriában a külső mindig nagy szerepet játszott, így a gyártó ennek megfelelően próbálta a helyzetből kihozni a maximumot. Mivel egy vetítő esetében eléggé behatároltak a lehetőségek, ezért a vörös fogantyúval ellátott, vörös Predator emblémával fémjelzett táskában egy szintén vörös és matt fekete színben pompázó projektor bújik meg, aminek formája egyébként a hagyományos Acer projektorokét idézi, így szubjektív véleményünk szerint tejesen vállalható.


[+]

A külső után ejtsünk szót a technikai paraméterekről: a DLP 3D technológiára épülő vetítő a Ti 0,65" DarkChip 3 DMD-jére és hatszegmenses színkerékre épül, natív felbontása 1920x1080 képpont, a legkisebb és legnagyobb frissítési frekvencia 24 és 120 hertz. A megjelenített színek száma 1,07 milliárd, a színtérlefedettség 100% sRGB. A natív kontrasztarányt sajnos nem adta meg a gyártó. Az optika rövid vetítési távolságot tesz lehetővé, azaz 0,9-4,6 méteres távolságtartományban használható, ennek megfelelően a képátló 134 centimétertől (54") 762 centiméterig (300") terjedhet.


[+]

Sajnos az 1,1x-es zoomon és az élességállításon kívül más beállítási lehetőség (lencseeltolás) nincs, a trapézkorrekció automatikus, de a sarkokban van lehetőség finomításra a menüből. Természetesen a projektor asztalra helyezve vagy mennyezetre felszerelve is működik, a képfordítás megoldott. A hagyományos, 240 wattos UHP lámpa fényárama legfeljebb 2200 ANSI lumen, ECO módban 1760 ANSI lumen. A fényforrás élettartama beállítástól függően legfeljebb 3000 (normál), 4000 (ECO) vagy 6000 óra (ExremeEco).


[+]

Csatlakozókkal gazdagon megszórták a hátoldalát: HDMI és HDMI/MHL (utóbbi mellé egy USB csatlakozó a mobil eszköz töltéséhez), S-Video, kompozit, komponens, vonalszintű audio ki- és bemenetek, analóg VGA ki- és bemenetek, RS232, és egy mini USB. Két beépített hangszórót is kapott a Z650, amelyek kimeneti teljesítménye összesen 2x10 watt, és megkapták a DTS minősítést. A készülék hűtését beépített ventilátor látja el, amihez jó nagy szellőzőrostélyokat alakítottak ki.


[+]

Extrákból is jutott bőven. Például ezúttal a dobozból nem spórolták ki az aktív 3D szemüveget, pontosabban szemüvegeket, mivel kettőt is csomagoltak hozzá. Sajnos az orrnyereg gumija nem cserélhető, így nem biztos, hogy mindenki számára kényelmes lesz. További extra, hogy a Z650 kapott színmenedzsment funkciókat (CMS), így komolyabb színkalibrálás elvégezhető rajta. Az előre eltárolt képi profilokból egyébként a megszokottnál több van, és ezek között több kifejezetten a játékokhoz készült. A készülékház belsejében még egy HDMI csatolót elrejtettek, amibe HDMI streaming eszköz illeszthető, tehát a vezeték nélküli képtovábbítás is megoldható. Szintén a drótnélküliséget erősíti a Bluetooth Audio, azaz a hang Bluetooth szabványon keresztül továbbítható az ezzel kompatibilis fejhallgatókra. Végül pedig a lecserélhető indítóképet említenénk meg...


[+]

A próbát követően az alábbi megállapításokat vontuk le: Sajnos standard módban a készülék hűtése meglehetősen zajos (gyári érték 35 dB), ECO módban viszont alig hallani annak ellenére, hogy erre 33 dB-t ír a gyártó, így érdemes ebben az üzemmódban használni. Nagyjából ez a Z650 legnagyobb negatívuma, ugyanis más szempontokat nézve egészen jól teljesített. Az optika minősége ismételten jó, a szélek felé haladva kissé ugyan veszít az élességéből az amúgy nagyon élesen rajzoló technika, és némi kromatikus aberráció is előbukkan, de ezek mértéke teljesen elfogadható, ahhoz képest pedig pláne, hogy egy rövid vetítési távolságú modellel van dolgunk, ahol nagyobb kompromisszumokat kell kötnie a gyártónak. A DLP hátrányaként a szivárványozást szokták felhozni, ám ennek nem láttuk nyomát semmilyen körülmények között. Műszeres kalibrálást ugyan nem végeztünk, de a színvisszaadással nem volt probléma, a homogenitás is jónak tűnt. Mivel játékra szánt projektorral van dolgunk, ezért fontos paraméter az input lag és a gyors mozgások megjelenítése. Úgy vettük észre, hogy az utóbbin még lehetne picit javítani, de input lag szempontjából mindenképp dicséretes, azaz sport módban nem érezhető késéssel dolgozik – a többinél pedig minimálisan érzékelhető némi lag. Összességében a Z650 nem egy felsőkategóriás gép, de egy jó mindenesnek tűnik, azaz játékra és mozira egyaránt bevethető.

Az Acer Predator Z650 projektort 10 forint híján 350 000-ért adja a gyártó 2 év (lámpára 1 év) garanciával. A szintén rövid vetítési távolságú, de nem "gamer" besorolású H6517ST-t az Acer most 235 000 forintért kínálja, ami jóval olcsóbbnak tűnik, de a Z650 a látottak alapján minden téren felülmúlja, plusz jár hozzá CMS és 3D szemüvegek is, így annyira nem tűnik elrugaszkodott árúnak.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények