Acer blog: kipróbáltuk a "legkisebb", 165 Hz-re tuningolható Predator monitort

Talán sokan emlékeznek még az Acer XB270HU monitor tesztjére, ami a legelső WQHD felbontású 27"-es, 144 hertzes "IPS" (valójában AHVA) paneles monitor volt a piacon, NVIDIA G-Sync kompatbilitással meghintve, és képességei alapján joggal érdemelte ki az "Ajánlott" címet. Most ennek a monitornak az utódját kaptuk kézhez egy viszonylag gyors próbára, ami immáron hivatalosan is a gyártó játékosoknak szánt Predator brandje alatt futott be. Ennek megfelelő a külcsín is, így a márkajelzés Acer helyett az előlapon a Predator, és a talpat is minden eddiginél vadabbra szabták, sőt, a vörös rész alumíniumból van, ami nagyban növeli a minőségérzetet.


[+]

Mégsem estek át a ló túloldalára a dizájnerek, mert ha jobban megnézzük, akkor könnyen felfedezhetjük, hogy az alap felépítést (gombok elhelyezése, hátlap kialakítása stb) a korábbi modellekből merítették, amit megfelejtek a virtuálisan káva nélküli panellel. Ettől függetlenül az összkép jó, sőt aki a hagyományos vonalakat, a robusztus megjelenést és a matt műanyagokat kedveli, azoknak kifejezetten tetszeni fog ez a vonal. Az pedig kifejezetten előnyös, hogy az állvány minden irányban állítható, és a pivot módhoz mindkét irányba elfordítható a kijelző.


[+]

Csatlakozókból sajnos nincs túl sok, de egy G-Sync kompatibilis monitornál már megszokhattuk, de legalább a DisplayPort 1.2 mellé most került egy HDMI is, valamint van beépített hangszóró és hangkimenet, valamint négyportos USB hub is, amiből kettő a kijelző bal oldalára került.


[+]

A képi paraméterek ígéretesek, nagyjából ugyanazt tudja, mint az elődje, tehát nagy betekintési szögű (178/178 fok) IPS típusú panel, 1000:1 kontrasztarány, 350 cd/m² maximális fénysűrűség, 4 ezredmásodperces válaszidő, WLED háttérvilágítás PWM nélkül (kivéve ULMB mód), 100% sRGB színtér, 16,8 millió szín (valódi 8 bites panel). Amiben mégis többet tud, mint elődje, az a külön aktiválható 165 Hz-es maximális frissítési frekvencia. Erről tudni kell, hogy kizálag NVIDIA kártyákkal működik, AMD-vel maximum 144 hertz kapcsolható be, de ez csak érdekesség, hiszen a G-Sync miatt vélhetően úgyis csak GeForce tulajdonsok fogják ezt a típust megvásárolni. Játékosok extrákat is kapnak, minta "hardveres" célkereszt, az fps számláló, különféle játékos módok, amelyekkel a megjelenítést variálhatjuk (például sötét részek kiemelése stb).


[+]

Néhány mérést is megejtettünk, amelyek közül az egyik legfontosabb, hogy az input lag minimális, 10 ezredmásodperc alatti, ami játékosok számára remek hír. A G-Sync és a 165 herzt egy GeForce GTX 980 Ti-vel próbálva hiba nélkül ment, így az új, megemelt frissítési ráta remekül működik. Meglepő módon nagyon jók az alapbeállítások is. Igaz, a 279 cd/m² fénysűrűség magas, de a 6480K színhőmérséklet és a 2,25-ös gamma szinte tökéletes, az 1307:1 kontraszt kiváló, és az átlagos 1,58 DeltaE színeltérés sem katasztrófális (maximim 6,87). 120 cd/m²-re kalibrálással ezen tovább javíthatunk, ekkor a színeltérés átlagos mértéke 0,3, maximum pedig 1,78. A kalbirálással a kontraszt valamennyire csökkent (1176:1), és a színhőmérséklet kicsit közelebb került a tökéleteshez (6511K), akárcsak a gamma (2,21). Az sRGB színtérlefedettség a mérések szerint 99,8%. A kalibrálási jegyzőkönyv ide kattintva érhető el!

A blog keretein belül nem végeztünk teljes körű tesztelést, így például a válaszidőt most különösebben nem elemeztük, de játékok alatt vizsgálva utánhúzást és túllövést sem tapasztaltunk normál beállításon. Az viszont jól látszik, hogy az elődjéhez képest az XB271HU határozott előrelépést jelent, ráadásul mindezt változatlan kezdőáron, ami bruttó 250 000 forintot jelent. Természetesen a közel egy éve piacon lévő XB270HU ára iőközben lecsökkent 220 000 forintra, de továbbra is kapható, így a vásárlók mérlegelhetik, hogy a szebb külső, a kicsivel jobb panel és a plusz hertzek megérik-e a felárat. Mindenesetre az új Predatort mi is szívesen látnánk hosszabb ideig az asztalunkon.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények