Nyilvános az Apple iPad 4-ben lévő A6X SoC felépítése

Az iPad 4 bemutatása óta téma az Apple A6X jelzésű lapkájának belső felépítése, amiről a gyártó szokás szerint hallgat, de idővel az elemzők szétszedik a terméket és elkészül az első fotó a rendszer felépítéséről. Ezt ezúttal a Chipworks szolgáltatta, és az adatoknak hála kiderült, hogy a Samsung 32 nm-es gyártástechnológiáján készülő SoC 123 mm²-es kiterjedéssel bír, ami első hallásra igen nagynak tűnik, de a belsőt látva ez érthető.

Az A6X az A5X-hez hasonlóan túl nagy ahhoz, hogy Apple PoP (package on package) tokozást alkalmazzon a rendszermemória beépítésénél, így erről a cég ismét letett, és ez a közel 4 wattot fogyasztó lapka hűtése szempontjából is fontos tényező. A memóriavezérlő viszont nem változott, így maradt a négy darab 32 bites csatorna, amelyekhez LPDDR2 memóriát lehet társítani.

Apple A6X
Apple A6X (forrás: Chipworks) [+]

A processzor szerepét az Apple A6-os SoC-ban már megismert saját tervezésű ARM magok vették át, ezekből kettő található az A6X-ben, ám érdekesebb változás, hogy az IGP szerepét az eddig használt PowerVR SGX543-as IP helyett egy PowerVR SGX554-es fejlesztés vette át, ráadásul MP4-es konfigurációban. Ez az IGP az Imagination Technologies legerősebb 5XT szériás megoldása, ugyanakkor túl sokan nem licencelik, mivel rengeteg helyet foglal a lapkán és a fogyasztása is viszonylag nagy. Ezért cserébe ez az egyetlen olyan PowerVR 5XT sorozatú fejlesztés, ami magonként nyolc darab 128 bites USSE2 feldolgozót használ, kétszer annyit, mint amennyi a PowerVR SGX543-as magban van. Ennek megfelelően a PowerVR SGX554 MP4 konfigurációban kétszer gyorsabb, mint az azonos konfigurációt használó PowerVR SGX543. Természetesen mindez azonos órajelen értendő, de a különbséget jól szemlélteti.

A lapkára rápillantva látszik a négy darab PowerVR SGX554-es grafikus, illetve a két darab ARM processzormag. Ez alapján rögtön világossá válik, hogy a legtöbb cég miért nem érdeklődik az Apple által licencelt IGP iránt: egyetlen grafikus mag ugyanis majdnem akkora, mint a két darab processzormag a másodszintű gyorsítótár nélkül. Ha figyelembe vesszük, hogy ebből négy kerül a lapkába, akkor a tranzisztorigényt is sokan túlzottnak érzik, de nem az Apple, aki szerint mindez vállalható; de megszokhattuk már, hogy az almás cég másképp gondolkodik, mint a többiek.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés