Gyorskeresés
Szponzorunk
Notebookos újdonságok és egy 65 dolláros UMPC
Az MSI Wind12 és a HP Envy széria is bővül, A Creation Tech minigépe pedig az árával hódít.
Hirdetés
Szép nagy család lett az MSI Wind szériája. Az apró gépek először a netbookok mezőnyét erősítették, de az idők folyamán egyre nőttek és izmosodtak – ezzel együtt persze az áruk is növekedett, de még mindig a megfizethető kategóriába tartoznak. Úgy tűnik az evolúció nem állt meg, legalábbis a Wind12 U250 MS-1244 típusjelzésű modell tulajdonságaiból erre lehet következtetni. A specifikációk nem hivatalosak, ahogy mondani szokták, „kiszivárogtak”, ám hozzászokhattunk már ehhez, ezúttal az Energy Star honlapja árulkodott.

MSI Wind12 U230 – valahogy így fog kinézni az U250 is
A notebook a legnagyobb valószínűség szerint 12,1 colos, 1366x768 pixeles kijelzővel rendelkezik, és egyéb tulajdonságaiban is hasonlít a korábbi U230-ra. Például AMD processzor került bele, méghozzá az információk alapján az 1,3 GHz-es, kétmagos Athlon II Neo K325. A memória meglepően sok, 4 GB, a winchester pedig 320 GB-os. A grafikus megjelenítésről csak találgatások vannak, de egyáltalán nem kizárt, hogy Radeon HD 4200 dolgozik majd a gépben. Kiderült az ár is, az MSI Wind12 U250 várhatóan 600 dollárba kerül majd, ebben benne foglaltatik az előtelepített Microsoft Windows 7 is.
Szintén nem hivatalosak még a HP Envy 14 és 17 adatai, persze sokat nem is lehet róluk tudni, csak azt, hogy lesznek, és várhatóan Intel mobil Core i5-ös processzorok fognak dolgozni bennük. Persze teljesen logikus, hogy a HP a már megismert 13, illetve 15 colos modellek mellé megjelenteti a széria 14 és 17 hüvelykes kijelzővel rendelkező notebookjait is. Ezek mellé egy másik 14 colos készülék is várható, méghozzá Pavilion dm4 néven, ebben várhatóan AMD-s platform kap majd helyet, az ára pedig 650-850 dollár közé várható.

Creation Tech CTEB7F (forrás: PC Launches)
Szinte hihetetlen, de ennek az összegnek a tizedéért is lehet már mobil számítógépet kapni. A Creation Tech CTEB7G nevű UMPC-je kicsi, gyenge, csúnya, viszont szemérmetlenül olcsó. A 7 colos, 800x600 pixeles kijelzővel felszerelt készülék mindössze 65 dollárba kerül, nagyjából feleannyiba, mint amennyibe egy átlagos notebook akkumulátora. Az apró gépben az 533 MHz-es VIA VT 8505-ös chip dolgozik 128 MB RAM társaságában, az adatokat pedig egy 2 GB-os flashkártya fogadja. A minimális árba belefért a 802.11b/g/n szabványú Wi-Fi is, és a Windows CE 6.0-val működő apróságra jutott Ethernet, illetve három USB 2.0 port, valamint SD-olvasó is.
Azóta történt
Előzmények
ARM-os HP netbook és dupla kijelzős notebook érkezhet a közeljövőben
Mi lesz a snapdragonos gépekkel?
-
MSI Wind12 U200 – mi is ez?
Netbooknak tűnik, de Intel CULV platform dolgozik az MSI új kis laptopjában.
Itt a Wind12 U210!
Megnőtt az MSI Wind: hamarosan jön az U200
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.






