Gyorskeresés
Még mindig érdekes a Wii
A világgazdaság lassulása a videojáték-ipart nem viselte meg, legalábbis ezt üzeni a Nintendo negyedéves jelentése.
Hirdetés
Üzleti évének első negyedévét csinos nyereséggel zárta a Nintendo, amelynek Wii játékkonzolja, illetve az ahhoz kiadott játékok és kiegészítők iránt változatlanul élénk a kereslet. A japán vállalat árbevételét még az erős jen sem fogta vissza érezhetően, a piac egyedül az éves nyereségtervvel nem volt elégedett.
A nettó profit az áprilistól június végéig tartó trimeszterben 33,7 százalékkal, 107,3 milliárd jenre (996 millió dollár), az árbevétel pedig 24 százalékkal, 423,4 milliárd jenre (3,9 milliárd dollár) nőtt. E három hónapban 5,2 millió Wii konzol fogyott, 1,7 millióval több, mint egy éve, és a Wii Fit kiegészítőből 3,42 millió, a Mario Kart Wii játékból pedig 6,42 millió darabot adott el a vállalat.
A Wii a lankadni nem látszó érdeklődésnek köszönhetően továbbra is magasan vezeti az új generációs játékkonzolok eladási statisztikáját: 2006. végi kiadása óta 29,6 millió darab kelt el belőle világszerte. A Nintendo a jelenlegi, 2009 márciusával végződő üzleti évében 25 millió Wiit és 28 millió DS hordozható játékgépet tervez eladni. Utóbbi modellből az első negyedévben egyébként valamivel kevesebb fogyott, mint egy évvel korábban.
Az év egészére továbbra is 1,8 billió jenes (16,8 milliárd dollár) árbevételt és 325 milliárd jenes (3 milliárd dollár) profitot vár a cég. Az elemzők egyedül a prognosztizált 530 milliárd jenes üzemi eredménnyel nem voltak elégedettek, ennél 12,5 százalékkal többet vártak.
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





