Hirdetés

Új konzolt készít a Nintendo a fejlődő országok számára

A Nintendo továbbra is keresi a kiutat abból a kisebb gödörből, amit az aktuális termékek sikertelensége teremtett. Egyrészt számos új tartalom érkezik a Wii U konzolhoz, ami a cég tervei szerint segít majd az eladások fellendítésén, de ugyanakkor azt is elmondták, hogy készülnek egy új, kifejezetten a fejlődő országoknak szánt hardverrel is. Az elsődleges célpont Kína, ahol feloldották a konzolok forgalmazására vonatkozó tilalmat és egy olyan piacról van szó, amely 2015-ben várhatóan 10 milliárd dolláros forgalmat bonyolít le a videojátékok területén.

Minden konzolpiacra nevező cég számára az a kérdés, hogy Kína mégis milyen stratégiával támadható le. A Nintendonál túl sok konkrétumot nem mondtak, csupán annyi derült ki, hogy nem az aktuálisan elérhető konzoljaikkal tervezik a piac meghódítását. Ebből akár valami jó dolog is kisülhet, hiszen Kína egy ismeretlen terep minden érintett számára. Nyilván be lehet vetni a többi országban forgalmazott masinát, de talán nem ez a legcélszerűbb választás. A japán cég minden bizonnyal előbb meg akarja érteni Kína igényeit, és arra reflektálva piacra dobni egy megfelelő gépet, megfelelő szolgáltatásokkal és tartalommal.

Satoru Iwata, a Bloomberg számára adott interjúban elmondta, hogy új dolgokkal és nem az aktuális termékskála olcsóbb változatai szeretnének nevezni. Mindemellett kiemelte, hogy a jó ár/érték arány már az elejétől kezdve fontos tényező. Egyelőre nehéz megjósolni, hogy Kínának mire van szüksége, de valószínűleg az olcsóbb koncepciók lesznek igazán kelendőek, de ezeket is el kell látni tartalommal. A Microsoft és a Sony viszonylag drága gépekkel rendelkezik, míg az androidos konzolok árazása jó, de kérdéses, hogy a koncepciók mögött álló cégek képesek-e jó minőségű tartalmat készíteni. A Nintendo ebből még jól is kijöhet, hiszen a cég kifejezetten érti, hogy milyen tartalommal lehet szórakoztatni, és ez egy fontos tényező lehet egy kellően olcsó konzollal kombinálva. Emellett gondolni kell arra is, hogy India is egy erősen fejlődő ország, így egy jól megalkotott termékkel akár erre a piacra is lehet majd nevezni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés