Hirdetés

2016. május 26., csütörtök

Útvonal

Hírek » Digicam rovat

Nikon D750 visszahívás

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

A Nikon ismételten kénytelen visszahívni full frame vázait.

A D750 vázat nem először érinti a visszahívás. Még 2014 végén, nem sokkal a megjelenése után került elő egy igencsak komoly probléma, ami rendesen megtépázta az addigi jó hírnevét. Ha erős fényforrással szemben fotózunk, akkor ez képes becsillanást (lens flare) okozni. Ezt egyrészt szeretik az objektívgyártók minimalizálni, másrészt viszont, mint képelem is használható. Itt ütközött a Nikon középhaladó váza problémába, ugyanis az ilyen becsillanások nem a kép tetejéig tartottak, hanem még azelőtt egy éles határvonal mentén lett végük, mivel valami útját állta a fénynek. Később a hibát az AF szenzor kitüremkedő moduljának tulajdonították. A gyártó csendben visszahívta az összes gépet a boltokból, elvégezte a szükséges javítást, majd hivatalosan bejelentették, hogy az érintett gépeket, melyek 2014. október-novemberben készültek, javították.

Nos, úgy tűnik, mégsem sikerült teljesen kiküszöbölni a hibát, mivel az újra előkerült. A mostani visszahívási hullám a 2014. decembere és 2015. júniusa között gyártott D750 vázakat érinti. Az, hogy érinti-e a váz tulajdonosát az eset, a legegyszerűbben a váz alján található szériaszám ellenőrzésével deríthető ki, ami itt végezhető el. Ha a javítás szükséges, azt természetesen a Nikon ingyen biztosítja. A gyártó elnézését kéri az érintett fotósoknak és ígéretet tett, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a jövőben ilyen ne fordulhasson elő.


[+]

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.