Gyorskeresés
Nem szerződtet új bérgyártót az AMD
A GlobalFoundries mellett továbbra is a TSMC élvezi a vállalat bizalmát.
Hirdetés
Az utóbbi időben rengeteg pletyka keringett az interneten, amelyek azt taglalták, hogy az AMD a TSMC mellé új bérgyártót vesz fel, ahol a 40 nm-es eljárással készülő grafikus processzorok kerülhetnek majd legyártásra. A legtöbben természetesen az UMC-re gondoltak, mint lehetséges partner, ám Rick Bergman, az AMD szóvivője cáfolta a híreszteléseket. Elmondása szerint a vállalat a GlobalFoundries mellett a TSMC-vel képzeli el a közeljövőt.
Régóta tudni lehet, hogy a TSMC 40 nm-es technológiájának fejlesztése nem a terveknek megfelelő ütemben haladt, aminek eredményeképpen közel egy évvel az első gyártósorok kiépítése után még mindig problémáik vannak. Ez az új generációs Radeon HD 5000 széria startjára is rányomta a bélyegét, mivel rendkívül kevés DirectX 11 API-val kompatibilis grafikus kártya került a boltokba. Szerencsére a helyzet hétről hétre javul, így a Radeon HD 5700 már nagy mennyiségben is elérhető, míg a HD 5800 sorozat és a HD 5970 ellátottsága is kezd helyrerázódni, bár a Cypress lapkára épülő termékekből, még mindig kevés kerül az üzletekbe. Ennek az az oka, hogy az AMD-nek a számítógépgyártók rendeléseit is teljesítenie kell, így a legyártott mennyiség megoszlik az végfelhasználói és az OEM piac között. A TSMC-től megtudtuk, hogy a gyártósorok fejlesztése jó irányban halad, és nagy esély van arra, hogy a következő év elejére teljesen úrrá lesznek a hosszú ideje kísértő problémákon.
Ettől függetlenül az AMD számol a résztulajdonában álló GlobalFoundries kapacitásával is, így a következő generációs grafikus processzorok gyártását már nem csak a TSMC-re bízza. A tajvani bérgyártó problémáitól sajnos az NVIDIA is szenved, a jövőre megjelenő új generációs GeForce tömeges forgalmazása ugyanis 2010 első negyedévében nem garantálható.

Érdemes megjegyezni, hogy Rick Bergman beszélt a lapkakészletek piacát érintő tervekről is. Az AMD célja 100%-ban uralni a saját processzoraihoz tartozó chipsetek szegmensét, ahol jelenleg az NVIDIA még mindig 43%-os részesedéssel rendelkezik. Az elgondolás kivitelezhetőnek tűnik, ugyanis a zöldek elsősorban az inteles megoldások után érdeklődnek, hiszen ott nagyobb bevételre lehet szert tenni. Az AMD és az Intel azonban az új technológiák licenceit senkinek nem akarja kiadni, mindkét vállalat a platformszintű kínálatban és szolgáltatásban látja a jövőt.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
LG blog: Optimus L5 képgaléria
Lőttünk pár fotót az Optimus L széria középső t...
Jet Set Radio - ízelítő
Egy rövid ízelítő videót kaptunk a hamarosan ér...
Xperia go – strapabíró középpályás
Karcálló megjelenőtővel, valamint víz- és porál...
WP7 blog: A 256 MB RAM okozta limitációk
Avagy milyen korlátokba ütköznek a 256 MB RAM-m...
Jön a Cyberpunk
A Witcher 2 fejlesztői leleplezték következő já...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.





