Gyorskeresés
Nem sikeres az új Apple TV
Az elemzők szerint a kudarcnak a gyenge hardver az oka.
Hirdetés
Az Apple a nyár végén mutatta be az új generációs Apple TV-t, amit meglehetősen sokan vártak, így a specifikációk nyilvánosságra hozása után rengetegen csalódtak. A vállalat az új termékével elkövette azt a hibát, hogy a vásárlók igényeit alábecsülte, és a hardvert nem a kornak megfelelően alakították ki. Ennek megfelelően az Apple A4-es SoC-ot alkalmazó rendszer maximum 720p-s videókkal képes megbirkózni, ami 2010-ben nem valami meggyőző tulajdonság. A cég legfrissebb adatai szerint az Apple TV csak az elmúlt héten lépte át az egymilliós eladást, ami nem túl kedvező adat. Ettől függetlenül az elemzők egy része hisz az áttörésben, így még nem írják le a rendszert.

Szem előtt kell azt is tartani, hogy a Google TV is terjed, így az Apple TV nincs egyedül. Nem mellesleg a keresőóriás megoldása hatványozottan jobb hardveres alapokra épít, így technológiailag mindenképpen fejlettebbnek mondható. Mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a Google nem saját hardverre alapoz, és így ők csak a szolgáltatásért felelnek. Talán az Apple számára is elemezni kellene ezt a lehetőséget. A háború még messze nincs lefutva, ám az látszik, hogy az aktuális Apple TV technikailag versenyképtelen, így csoda lenne, ha az eladások hirtelen az egekbe szöknének az erősödő konkurencia mellett.
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





