Hirdetés

NAS áradat három gyártótól

A Seagate frissíttette két BlackArmor szériás hálózati adattárolóját is. A NAS 220 és 440 modellek közül az utóbbi tavaly tavasszal került bemutatásra, és egy négymeghajtós készüléket jelöl, míg a 220-as típus két tárolót tud fogadni. Az újítás lényege, hogy a NAS-ok immár 3 TB-os méretű, 3,5”-es háttértárakkal is rendelhetők, amelyek így maximum 6, illetve 12 TB-os összkapacitással rendelkeznek. A készülékek Ethernet csatlakozásúak, támogatják a Microsoft Active Directory több verzióját, sőt a hardveres kódolás is alkalmazható rajtuk, melléjük pedig jár a SafetyDrill+ szoftver is, amely a biztonsági mentések készítésében, illetve az azokról való visszaállításban segít a felhasználónak. A 6 TB-os BlackArmor NAS 220 és a 12 TB-os NAS 440 ajánlott fogyasztói ára 650 és 1900 dollár.

Seagate BlackArmor 440
Seagate BlackArmor 440 - akár 12 TB tárhellyel

A Data Robotics neve hallatán a céget ismerőknek valószínűleg két szó juthat eszükbe elsőként: NAS és dizájn. A cég termékei ugyanis amellett, hogy számos hasznos funkcióval rendelkeznek, még jól is néznek ki. Ezúttal a DroboPro FS nevű eszköz mutatkozott be, amely egy automatikus biztonsági adatmentés készítésére használható megoldás. A 358 x 309 x 139 mm-es méretű DroboPróba maximum nyolc darab 3,5”-es tároló szerelhető, 16 TB-os összkapacitást nyújtva. Két Gigabit Ethernet porttal látták el, a Drobo Sync nevű alkalmazással pedig automatikus biztonsági mentés készíthető egy helyi, vagy akár a világ másik végén lévő DroboPro FS-re is, ha nagyon féltetnénk az adatainkat. A Data Robotics új készüléke 2000 dolláros kezdőáron kapható, de az egyes modellek ára a 3300 dollárt is elérheti.

Data Robotics DroboPro FS [+]
Data Robotics DroboPro FS [+]

A legérdekesebb termék cím ezúttal a Synology USB Station 2-t illeti meg. Ez az apró, 122 x 111 x 46 mm-es méretű és 147 grammos készülék szinte zsebre is vágható, mégis egy NAS-ról van szó. Egy 800 MHz-es passzív hűtésű processzort és 128 MB memóriát rejt burkolata, hátul pedig ellátták egy Gigabit Ethernet és két darab 2.0-s USB aljzattal. Ennek megfelelően egy nagyon egyszerű otthoni fájl- illetve nyomtatómegosztás hozható létre pillanatok alatt. Természetesen a kompakt méret és az alacsony, csupán 5 wattos fogyasztás miatt szinte bárhol használható a Synology újdonsága. A vezérlést a DiskStation Manager 3.0 szoftver segíti. A hálózati tároló már szállítás alatt van, az áráról viszont egyelőre nem kaptunk információt.

Synology USB Station 2
Synology USB Station 2

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés