Gyorskeresés
Szponzorunk
Nappalikba szánja új házát a GlacialTech
Ezúttal a hagyományos aktív hűtésre szavaztak a tervezők.
Hirdetés
Második, HTPC-khez való házát mutatta be a GlacialTech. A korábbi modellnél a passzív, azaz hangtalan hűtésre koncentráltak, az új típusnál azonban a megszokott ventilátoros hűtést alkalmazzák. A gyártó marketingesei szemmel láthatóan még nem jutottak egyezségre az elnevezést illetően, ezért a korábbi GT Media Center mellett felbukkan az Adularia, az A380 és az Altair is a termékcsalád neveként – reméljük, idővel sikerül majd dönteni.

Az új, alumíniumból és acélból készülő ház mérete 43 x 38 x 10 cm, kis magassága miatt egy két kártyahelyes riser card segítségével lehet csak bővíteni a rendszert. Egy normál méretű 5,25 colos meghajtó és két 3,5 colos merevlemez szerelhető be. A ház szellőzését biztosító két 60 x 60 x 20 mm-es ventilátor mellett a winchesterek táján egy harmadik 60 mm-es is dolgozik, mindegyik fordulatszáma 1500 percenként. Áramellátásról egy beépített 270 wattos tápegység gondoskodik. Az előlapon az USB és audiocsatlakozók társaságában egy kártyaolvasó kapott helyet. A multimédiás felhasználás miatt infrás érzékelővel is ellátják a házat, amely fekete és ezüst színben lesz elérhető. A GlacialTech hangsúlyozza, hogy új termékét kedvező áron dobja piacra, ám pontos adatot egyelőre nem közölt.
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





